Egy indulatokat kiváltó évforduló

24 éve verték le a pekingi diákmegmozdulást, a téma Kínában tabunak számít.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma azonban jó alkalomnak tekintette az évfordulót, hogy újra az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartására hívja fel a kínai hatóságokat. A hivatalos amerikai nyilatkozat arra emlékezetet, hogy még mindig nem vizsgálták ki, mi is történt valójában a Tienanmen téren, nincs például komplett lista a halálos áldozatokról. Az események túlélő részvevőit a mai napig is zaklatják.1989. június harmadikáról negyedikére virradóra a kínai hatóságok fegyveres erővel, egyebek között tankokkal vetettek véget a Tienanmen téren már hetek óta tartó tüntetésnek. Vélhetően több százan haltak meg, de mai napig nincs hivatalos, megbízható összefoglaló a történtekről. A kínai vezetés „ellenforradalmi megmozdulásnak” tekintette a diáktüntetést. A Tienanmen téren történtek ma is tabunak számítanak a hivatalos kínai médiában. Most az amerikai nyilatkozatra a kínai külügyi szóvivő csak annyit mondott, hogy a hatóságok mindent kivizsgáltak és az ügyet lezárták. Az amerikai nyilatkozatot pedig Kína belügyeibe való beavatkozásnak minősítette Hong Lei, pekingi külügyi szóvivő.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez