Döcögnek az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások

A számtalan probléma és nézeteltérés ellenére az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások lassan, de biztos haladtak a július 20-i megállapodás felé. Azonban most úgy tűnik, hogy ez ügyben nem fog határidőre megszületni az újabb egyezmény, de ezúttal nem Irán miatt: Oroszország és Kína is távol marad a következő konferenciáról.

Az orosz és a kínai külügyminiszter az Európai Unió külügyi főképviselőjének felhívása ellenére nem fog részt venni az iráni atomprogrammal kapcsolatban Bécsben folyó tárgyalásokon. Minden jel szerint emiatt igencsak kétséges, hogy a határidőre – július 20-ra – megszülethet a megállapodás a Hatok (ENSZ BT öt tagja és Németország) és Irán között. Szergej Lavrov orosz tárcavezető Vlagyimir Putyin elnököt kíséri amerikai körútján a hét végén, Vang Ji kínai miniszter távolmaradását pedig Peking nem indokolta meg.

Erősen valószínűsíthető, hogy a háttérben az Egyesült Államok és Oroszország közötti ellentét áll: Washington jelentős korlátozásokat akar elérni urándúsítás téren, de Oroszország megelégedne az iráni atomipari tevékenység átfogó nemzetközi felügyeletével is. Továbbá Laurent Fabius francia külügyminiszter ezen a héten azzal vádolta meg Moszkvát, hogy a többiekétől eltérő magatartást képvisel a tárgyalásokon.Az orosz vezetéshez közel álló szakértők ezzel szemben Washingtont bírálták, mivel szerintük az amerikai vezetés irreális elvárásokat támaszt Teheránnal szemben.

Ezenfelül Washington és Teherán között is komoly ellentétek feszülnek. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott, hogy a nézeteltérések “hatalmasak és mélyek” a két fél között, de hozzátette, hogy ha most nem is sikerül áttörést elérni, az nem jelenti a tárgyalások sikertelenségét. John Kerry amerikai külügyminiszter a tervezettnél később fog Bécsbe érkezni, mivel jelenleg még Kabulban tartózkodik, ahol az afgán elnökválasztás kapcsán kialakult belpolitikai válság rendezéséről tárgyal.

Washington ennek ellenére rendkívül bizakodó a tárgyalások kimenetelét illetően. A hatok célja Irán vitatott nukleáris tevékenységének korlátozása, a Nyugat szerint ugyanis békésnek mondott atomprogramjának leple alatt Irán atomfegyver előállítására törekszik. Ezt azonban Teherán következetesen tagadja. Egy tavalyi ideiglenes megállapodás értelmében július 20-ig kellene végleges egyezségre jutniuk a feleknek. Diplomáciai források azonban már korábban jelezték, hogy vélhetően meg kell majd hosszabbítani a határidőt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez