Magyar kulturális intézet Pekingben

Magyarország a közép-európai államok közül elsőként nyithat kulturális intézetet Pekingben, ami azt is jelenti, hogy Kína a régióban Magyarországra, mint kiemelt partnerére tekint – mondta el Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója.

    A pekingi magyar kulturális intézetről szóló kormányközi megállapodást Budapesten írta alá Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete. – jelentette az MTI.
    A főigazgató elmondta, hogy az új kulturális intézet Pekingben, a 2. körgyűrű mentén nyílik frekventált helyen, amely közel esik a kormányzati és a kulturális intézményekhez is. “Nagy látogatottságra számíthatunk” – jegyezte meg.
    A 700 négyzetméteres központban helyet kap egy multifunkcionális terem, amely alkalmas színházi előadásokra, koncertekre, filmvetítésekre és konferenciákra is – hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve, terveik szerint a komplexumban egy magyar cukrászda-kávézó is üzemel majd.
    Az intézetben a főigazgató szerint öt vagy hat munkatársuk dolgozik majd, a vezetői posztra pályázatot írnak ki. Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a megnyitó, Hatos Pál egyelőre nem kívánt válaszolni.
    Az intézet elsődleges célközönsége a pekingi kulturális elit. Hatos Pál ugyanakkor hangsúlyozta: a központ országos hatókörű lesz, tehát a munkatársak feladata, hogy vidéken is építsenek ki kapcsolatokat, keressenek partnereket. 
    A kulturális intézet feladatait szélesebb körben értelmezik, a művészetek mellett az oktatás és a diplomácia is kiemelt szerepet kap – hangsúlyozta a főigazgató.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez