Magyarországon a világ legjobb ifjú kézisei

A világ férfi kézilabda utánpótlásának színe java méri össze tudását augusztus 10-23. között Érden és Budaörsön. Budapest szomszédságában rendezik az V. IHF Férfi U19 Kézilabda Világbajnokságot.

 

 

 

 

Az idei U19 világbajnokságot először bonyolítják le a felnőtt világversenyek mintájára. A 24 ország csapata összesen 100 mérkőzést vív. Az ellenőrzéseken a nemzetközi szövetség vezetői rendben találták az előkészületeket, így valóban semmi akadálya annak, hogy a több mint 500 ifjú kézilabdázó pazar mérkőzéseken döntse el, hogy kik a legjobbak.

Nekünk magyaroknak megadatik, hogy hazai környezetben buzdíthassuk fiainkat. Egyben azt is láthatjuk, hogy mennyit fejlődött az utóbbi években a nemzetközi férfi kézilabda. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezekben a csapatokban játszanak a közeljövő világsztárjai. Olyan sportembereket láthatunk, akik hamarosan a felnőtt világbajnokságokon, olimpiákon állhatnak dobogóra.

Az U19. világbajnokság jó lehetőséget kínál a Magyarországon élő külföldieknek, hogy hazájuk, kontinensük sportolóit segítsék szurkolásukkal. A sportélményen túl a program valóban változatos és kulturált szórakozási lehetőséget kínál.

Ázsiát Dél-Korea, Japán és Katar képviseli a viadalon.

 

Dél-Korea:

Dél-Korea  eddigi legjobb eredménye a 2005-ben elért ezüstérem. Korea célja a legjobb nyolc közé jutni az idei világbajnokságon.

Mérkőzések:

B-csoport 2013-08-10

Budaörs

Katar

 

20:45

 

Dél-Korea

B-csoport 2013-08-12

Budaörs

Dél-Korea

 

18:15

 

Svédország

B-csoport 2013-08-13

Budaörs

Tunézia

 

18:30

 

Dél-Korea

B-csoport 2013-08-15

Budaörs

Szlovénia

 

14:00

 

Dél-Korea

B-csoport 2013-08-16

Budaörs

Dél-Korea

 

16:15

 

Románia

 

 

Japán:

Japán első alkalommal vesz részt U19 világbajnokságon, ráadsául ez az első alkalom, hogy a japánok kijutottak utánpótlás világversenyre.

Mérkőzések:

A-csoport 2013-08-10

Budaörs

Dánia

 

09:30

 

Japán

A-csoport 2013-08-11

Budaörs

Japán

 

16:00

 

Egyiptom

A-csoport 2013-08-13

Budaörs

Japán

 

14:00

 

Szerbia

A-csoport 2013-08-14

Budaörs

Chile

 

20:30

 

Japán

A-csoport 2013-08-16

Budaörs

Fehéroroszország

 

11:45

 

Japán

 

Katar:

Katar minden mérkőzését megnyerte, így lett korosztályos Ázsia-bajnok az együttes és jutott ki biztosan a világbajnokságra. 2015-ben Katar rendezheti a felnőtt világbajnokságot, ahol erre a korosztályos együttesre építenének.

Mérkőzések:

B-csoport 2013-08-10

Budaörs

Katar

 

20:45

 

Dél-Korea

B-csoport 2013-08-12

Budaörs

Románia

 

13:45

 

Katar

B-csoport 2013-08-13

Budaörs

Szlovénia

 

16:15

 

Katar

B-csoport 2013-08-15

Budaörs

Katar

 

16:15

 

Svédország

B-csoport 2013-08-16

Budaörs

Katar

 

18:30

 

Tunézia

 

További információk: http://www.handballhungary2013.com/

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez