Prostikkal enyelegtek a bírák Sanghajban

Megvesztegethetők a rosszul fizetett kínai bírók.


8 perces video készült 4 bíróról, akik félreérthetetlen helyzetben, éjszakai pillangók társaságában igyekeztek megfeledkezni az ítélkezés gondjairól. A bírósági korrupció egyik áldozata készítette a videót, amelyet feltett a világhálóra. 2010 óta leste az alkalmat a dühös sanghaji férfi, aki úgy vélte: polgári perében azért döntött ellene a bíró, mert a másik fél lefizette.

Egy bírót akart lebuktatni, de négyet sikerült. Ugyanis mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a borsos számlát a night klubban nem a bírák fizették ki. A négy bírót azonnal kirúgták nemcsak a munkahelyéről, de a kormányzó kommunista pártból is. Aztán megindult a kampány: a kommunista párt sanghaji feje arról beszélt, hogy a négy bíró szégyent hozott az egész kínai igazságszolgáltatásra és magára a kommunista pártra is. A sanghaji bíróság vezetője szerint „külföldi erők igyekeznek besározni a kínai igazságszolgáltatást”.

Kínában a bírák fizetése viszonylag alacsony, a megvesztegethetőségük közismert. Sanghajban a korrumpálás egyik jól bevált módja az, ha prostituáltakat fizetnek valakinek. Pedig nem is olyan rég volt, hogy korrupció miatt elítélték Sanghaj első emberét, a helyi pártszervezet vezetőjét, akinek 13 „felesége” volt. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez