Mosolygó hároméves, Kalasnyikovval

Egy egykori londoni diáklány kisfiának képe jelent meg a közösségi médiában, AK 47-es gépkarabéllyal. A gyereket állítólag Iszának hívják (ez Jézus arab neve), édesapja az ISIS egyik svéd harcosa.

A fotó, amin a három és négy év közötti Isza mosolyog, kezében egy AK-47-essel, az anya profilképe a Twitteren – írja a Sunday Times. A londoni lap szerint a kisfiúnak van egy kisöccse is, akit az anyuka csak “mini Mudzsahednek”, vagyis szent harcosnak hív, önmagát pedig Umm Iszának, Isza anyjának nevezi. A Twitteren meg Muhadzsíra fi Sam-nak, szíriai bevándorlónak. Onnét derül ki az is, hogy egy svéd dzsihádista a férje.

A pár tavaly már megjelent a brit Channel 4 tévécsatorna hiradójában, akkor Umm Isza még Mariamnak hívta magát. Egykori barátai elmondták: a nő évekkel ezelőtt áttért az iszlámra, gyakran látogatott egy mecsetet Dél-Londonban. A filmen egy AK-47-esből és egy revolverből lőtt, talpig fátyolban, burkában.

Azt mondta, hogy médiát, pszichológiát és szociológiát tanult Angliában. Időközben férje csatlakozott egy külföldi harcosokból álló brigádhoz, amely később beolvadt az ISIS-be. Azt nem tudni, hogy Isza, a kisfiú már Szíriában született-e, vagy az anyával utazott-e oda – írja a Sunday Times.

A lap öt olyan brit nőt azonosított be, akik csatlakoztak a Szíria és Irak egy részét ellenőrzése alatt tartó terrorcsoporthoz. Egy 16 éves ikerpár, Szalma és Zahra Manchesterben hagyta félbe a tanulmányait, és onnét szökött Szíriába. Ők valószínűleg más brit nőkkel együtt egy észak-szíriai városban, Mabidzsban élnek. De szinte egész Európából érkeztek nők a Közel-Kelet konfliktus-zónáiba, gyarapítva az ott felnővő gyerekek számát. Egy, az ISIS támogatói által kitett videón egy szőke kisgyerek látható: ő állítólag egy francia dzsihádista pár gyermeke.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez