7 millárdért kelt el a tojásnyi gyémánt

Az Amerikai Drágakő Intézet szerint ez volt a legnagyobb hasonló kő. Az eladó és a vevő is azt kérte, ne hozzák nyilvánosságra a nevét.

 Hongkong ma a drágakő-üzlet egyik központja, itt rendezik meg évente kétszer azt az árverést, amin a legjelentősebb ázsiai vevők töltik fel gyémántkészleteiket. Az új csoda, a tojásnyi hibátlan fehér gyémánt volt. Afrikában bányászták – a Sotheby s még az országot sem nevezte meg – a vevőről pedig csak annyit tudunk, hogy a Kínai Népköztársaságból érkezett. A kőre ketten licitáltak, telefonon, és mindössze hat percig tartott a hajsza. A győztesnek 30,6 millió dollárt – majd hét milliárd forintot – kell fizetnie a kőért.  Az eredetileg 299 karátos követ 2011-ben találták és csiszolták, jelenleg 118 karátos, és ebben a típusban a legnagyobb, ami Hongkongban elkelt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez