A debreceni Neonhal zenekar új klipjét híres sanghaji fotós készítette

Debrecen – Felturbózta Debrecent és a dalt Sanghaj képeivel, valamint egy gyönyörű színésznővel a Kínában élő fényképész.

Nem tétlenkedik a debreceni Neonhal, melynek motorja, lelke és alapítója Nagy Tamás. Akiről túlzás nélkül állíthatjuk: tulajdonképpen ő maga a Neonhal. Az új klipjet Nicky Almasy debreceni származású, évek óta Sanghajban élő fotós, videós jegyzi. A klip Debrecenben és Sanghajban forgott. Ahogy Nicky fogalmazta: „Megpróbáltam kicsit felturbózni Debrecent Sanghaj-jal”. A klipben Nagy Tomi mellett Xiao Fei, Nicky Almasy tavaly novemberben forgatott játékfilmjének egyik szereplője is látható. „A választás szabadságáról szóló dal alapgondolata a refrén utolsó sora, miszerint eldönthetsz mindent a legelején” – mondja Nagy Tamás, aki iszonyatos tempóban pörgeti a Neonhalat. Már a Neonhal ingyen elérhető albuma is megjelent.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez