Szexbotrány Kínában

A szexmunkások többsége otthon maradt a nagy razzia idején, mert a helyi rendőrség jó előre fülest kapott. Dongguanban, a fizetett szex kínai fővárosában, két magas rangú rendőrtisztet azonban letartóztattak.

Képmutatás az egész razzia hiszen a hatalom az egyik legfőbb haszonélvezője a prostitúciónak Kínában – állapítja meg a South China Morning Post. A világ legősibb mesterségét nyugodtan űzték eddig is és minthogy az emberi természet nem változik, így lesz ezután is. A nagy razziát állítólag személyesen, Hu Csunhua rendelte el, aki a tartomány első embere és a majdnem mindenható Politikai Bizottság tagja. Ezenkívül azt is suttogják róla, hogy ő lesz Kína új első embere, hiszen ő a legfiatalabb a Politikai Bizottságban. De miért rendelt el a razziát, hiszen mindenki tudta, mi folyik? Ugyanis a közszolgálati televízió egyes csatornája rejtett kamerás riportot közölt arról, hogy Dongguanban a lányok a kifutón nyakukban árcédulával árulják magukat. Jellemző, hogy az a CCTV közölt leleplező riportot a prostitúcióról, melynek egyik főnöke korábban a prostitúció egyik legfőbb haszonélvezője volt. Később, 20 éves közmédia főnökség után, ő lett az erkölcsrendészet feje, az országos rendőrfőkapitány helyettese. Ebben a minőségben mutatta be főnökének a közszolgálati televízió egyik szép műsorvezetőjét, aki az akkor mindenható Csou Jungkang szeretője, majd felesége lett. Csou Jungkang volt éveken át Kína belbiztonsági főnöke, a kilenc halhatatlan egyike. Kínában így hívják a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának tagjait, akik elvben bírálhatatlanok. Ennek ellenére a nyugdíjba vonult halhatatlan jelenleg házi őrizetben van, fia pedig vizsgálati fogságban. A fő vádpont a korrupció, de szerepel a listán a prostitúció támogatása is. A jelenlegi korrupció ellenes kampánynak ő a fő célpontja.
Mindeközben Dongguan is sokat veszít: számítások szerint 50 milliárd jüan (mintegy 8 milliárd dollár) lehet a kiesés. Sok hatalmasság kapott ugyanis olyan telefont: papa, segíts, letartóztattak egy kuplerájban! Később kiderült, hogy csak ravasz internetes bűnözők akartak így pénzhez jutni, de ki vállalja a kockázatot?! Arról persze szó sincs, hogy válságba kerülne a szexipar Kínában a nagy rendőri razzia miatt. A szexmunkások szépen átmennek a Gyöngy folyó deltájának más városaiba és a világ legősibb mestersége éppúgy folytatja tovább mint eddig, legfeljebb a lányok egy kicsit többet kérnek, mert az őket futtató rendőrök jobban félnek Kínában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez