Túlórázott a hivatalban, amikor érte jött a politikai rendőrség. Nemsokára a kínzókamrában találta magát. Hagyományos kínai módszerekkel gyötörték: nem hagyták aludni, sokáig kellett némán állnia. Néha megverték, majd megjelent egy barátságos rendőr, aki mosolyogva közölte: ha aláírja a vallomást arról, hogy a diákok vitaköre titkos kommunista szervezkedés volt, akkor gyorsan szabadulhat.
A naiv fiatalember aláírta a vallomást, mire a hadbíróság 10 év börtönre ítélte. Egy szélfútta szigeten tattották fogva a rabokat, akiket rendszeresen éheztettek, szomjaztattak és vertek, mint “kommunista összeesküvőket”. Csak nagyon kevesen voltak közülük valójában kommunisták, hiszen Tajvan korábban Japán gyarmata volt. A japán rendőrség éppoly brutálisan üldözte a kommunistákat, mint Csang Kajsek tábornok kínai fogdmegjei.
Csakhogy a szárazföldön vereséget szenvedett Csang Kajsek mindenütt kommunista összeesküvést szimatolt Tajvanon is. A rendőrség pedig futószalagon szállította a “kommunista összeesküvőket” a fehérterror éveiben. Csaj bácsi már elmúlt nyolcvan, de csak most mer arról beszélni, ami hatvan évvel ezelőtt történt vele és sokezer sorstársával.
Ha a politikai rendőrség egyik tisztje megkívánta valakinek a vagyonát, vagy a feleségét, akkor az illető jó eséllyel felkerült a kommunistagyanús személyek listájára. Innen csak két út vezetett. Az egyik ifjú hősünké, aki a szélfútta börtönszigeten töltötte fiatalsága legszebb éveit. A másik a megvesztegetés. A célbavett egyén pénzzel, vagy valamiféle szívességgel megválthatta a szabadságát. Például felajánlotta feleségét, vagy lányát a politikai rendőrség tisztjének. A fehérterror évei egészen 1987-ig tartottak, utána a hallgatás évei következtek. Csak most mernek megszólalni a túlélők, akiknek az élete kettétört, mert a diktátor mindenképp kommunista összeesküvést szimatolt Tajvan szigetén, ahol alig voltak kommunisták.