Bíróság elé kerülhet-e egy érinthetetlen káder Kínában?

Érinthetetlen az a káder Kínában, aki a legfelső vezetés tagja volt. Egy nyugdíjas érinthetetlen egykori jobbkezét most a kormányzó kommunista párt belső ellenőrzése vizsgálja. Alkormányzói posztjáról menesztették.

 

 

A kilencvenes évek óta követte árnyékként főnökét, a belbiztonság irányítóját Csi Venlin (Ji Wenlin). Most lehet, hogy csak megelőzi őt a börtönben. A titokzatos kabinetfőnököt a kommunista párt fegyelmi bizottsága vallatja korrupciós ügyben. A párt rendőrei nem viccelnek. Egy főmérnököt belefojtottak a jeges vízbe, amikor nem akart vallomást tenni.

Csou Jungkang (Zhou Youngkang) a kilencvenes években bányászati miniszter volt. Akkor vette maga mellé a törekvő ifjút, aki árnyékként követte. Főnöke volt az állami olajvállalat vezére, ottani vezető munkatársai már mind előzetesbe kerültek, aztán volt Szecsuán tartomány első embere, majd belügyminiszter, végül pedig elérte a hatalom szentélyét, a Politikai Bizottság Állandó Bizottságát. Ott ő lett a felelős a belső biztonságért. Kínában ez fontosabb, mint a hadsereg.

Tábornok nincs az érinthetetlenek között és a hadsereg költségvetése kisebb, mint a belső biztonságé, ráadásul a fegyveres rendőrség Kína egyik legjobban képzett ereje. Csou Jungkang rájuk támaszkodva akart puccsot végrehajtani a Tiltott Városban, Pekingben, mert más kádert kívánt látni a kormányzó kommunista párt élén, mint a kijelölt utódot Hszi Csinpinget. Az ő jelöltje Po Hsziláj volt, akit időközben lecsuktak. Életfogytig tartó börtönbüntetését tölti korrupcióért.

Csou Jungkang puccsa nem sikerült, a hatalmat rögtön kivették a kezéből, végül 2012 őszén nyugdíjba ment. Azóta egyre másra tartóztatják le az embereit, köztük a saját fiát is. Most egykori kabinetfőnöke került sorra. Csi Venlin jutalmul húszéves szolgálataiért Hajnan szigetén lett alkormányzó. Ez látszólag szerény poszt, de ha figyelembe vesszük, hogy ez a kínai Hawaii, ahol a vezetők kipihenik fáradalmaikat hamar kiderül, hogy aranybányát lehet belőle csinálni, amíg engedik. Most épp arról faggatják a leváltott alkormányzót, hogy honnan van annyi pénze külföldi bankszámlákon? Ha rávall főnökére, akkor megkezdődhet a vizsgálat egy érinthetetlen ellen Kínában.

Vállalja-e ezt a kockázatot a kormányzó kommunista párt? Ezen töprenghet maga az érintett érinthetetlen is, aki jelenleg házi őrizetben van luxus villájában Tiencsinben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez