Befejeződött a tajvani parlament megszállása

A több száz diák összecsomagolt és békésen távozott. Az eseményt 1600 rendőr felügyelte – adta hírül a helyi média csütörtökön.

A diákok a szolgáltatási piac kínai vállalkozók előtti túlzott megnyitása ellen tiltakoztak. Vezetőik már hétfőn bejelentették, hogy visszavonulót fújnak, mondván, céljukat elérték: a jövőbeni tajvani-szárazföldi kínai megállapodások ellenőrzését megszigorítják. A diákok egy képviselője távozásuk előtt azt hangoztatta, hogy ha a kormányzati vezetők nem tartják be ígéretüket, visszatérnek.

Diákok tízezrei az ellenzéki Demokratikus Haladó Párt (DPP) támogatásával azt kifogásolták, hogy a szolgáltatási szektort megnyitó Tajpej és Peking között tavaly júniusban aláírt megállapodás folyamatban lévő parlamenti ratifikálása nem demokratikus, nem látható át, az egyezmény munkahelyek elvesztésével jár és túlságos függést okozna Kínától.

A megállapodás a banki szférától az egészségügyön át az online kereskedésig, a szolgáltatási ágazat 64 területén nyitna lehetőségeket a szárazföldi kínai vállalkozók számára Tajvanon és 80 területen tajvaniak részére a Tajvani-szoros túlpartján.

Ma Jing-csiu, a kormányzó Kuomintang párt elnöke kijelentette, hogy eleget tesz annak a követelésnek, miszerint a dokumentum minden egyes pontjáról külön szavazzanak. Egyúttal elismerte, nem helyeztek kellő hangsúlyt arra, hogy a megállapodás részleteit ismertessék a polgárokkal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez