Ázsia legjobb étterme Bangkokban van

Legalábbis a Restaurant című brit szaklap szerint, amely közzétette a világ 50 legjobb éttermének listáját. A 13. a listán a Nahm. A bangkoki étterem Ázsiában az első. A világ legjobb éttermének továbbra is a Noma nevű koppenhágai éttermet tartják.

 

Thaiföld, Japán, Hong Kong és Szingapúr: ez a négy ázsiai ország tudott bekerülni a legjobb ötven közé. Egy másik bangkoki étterem, a Gaggan lett a 17-ik. Tokió is két vendéglővel szerepel a listán éppúgy, mint Szingapúr. HongKongból az Amber nevű êtterem került be a világ legjobb 50 vendéglője közé. Indiából, Iránból, az arab országokból egy sem.

Afrika: Egyetlenegy étterem képviseli a fekete kontinenst, a The Test Kitchen Fokvárosból. A lista erősen a brit gyarmati időket idézi, hiszen Ázsiából és Afrikából elsősorban olyan városok kerültek be, ahol erős a brit tradíció. Vitatható tehát a brit szaklap véleménye, de mindenképp figyelembe kell venni, hiszen a turizmus mind nagyobb szerepet szán a gasztronómiának. Sokan csak azért utaznak, hogy jót egyenek és igyanak külföldön. Ezt a Restaurant című brit szaklap szerint elsősorban Európában és Amerikában tehetik meg.

Ha pedig Ázsiát keresik fel és a gasztronómia a fő szempont, akkor irány Thaiföld, Japán, Hongkong és Szingapúr.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez