Elkezdődött a per az elsüllyedt komp személyzete ellen

Megkezdődött az első bírósági eljárás a több mint háromszáz halálos áldozatot követelő áprilisi dél-koreai kompbaleset ügyében kedden a hajó személyzetének tizenöt tagja ellen.

A felfokozott érzelmek jellemezte első tárgyalási napon a vádlottak ártatlannak vallották magukat az egész országot megrázó tragédiával kapcsolatban. Azt mondták a bíróság előtt, hogy nem volt szándékukban anélkül elhagyni a kompot, hogy gondoskodtak volna az utasok biztonságáról, viszont mivel a hajó erősen megdőlt, nem tudtak volna semmit sem tenni a bent rekedt emberek – nagyrészt gyerekek – megmentése érdekében.

A Szevol nevű komp április 16-án megdőlt és elsüllyedt Dél-Korea délnyugati partjai közelében. A hajón 476-an utaztak, köztük 326 középiskolás diák. A parti őrség csak 172 embert tudott kimenteni a baleset után.

A komp kapitányát és három főtisztjét emberöléssel vádolják, amiért Dél-Koreában halálbüntetés is kiszabható. Két tengerész ellen a hajó elhagyása miatt indult eljárás, ezért életfogytiglani börtön a maximális büntetés. A legénység további tagjai ellen kevésbe súlyos vádpontokat hoztak fel – gondatlanság, a mentéssel és a segélynyújtással kapcsolatos szabályok megsértése -, de ezekért is letöltendő szabadságvesztés jár.

Beszámolók szerint a tárgyalóteremben a halálos áldozatok hozzátartozói gyilkosoknak bélyegezték a vádlottakat, egyik transzparensükön pedig azt írták, hogy a hajó legénységének tagjai “nem emberek, alantasabbak az állatoknál is”. A biztonsági őrök és a hozzátartozók között kisebb dulakodás is volt a tárgyalóteremben.

A baleset komoly hullámokat vetett Dél-Koreában. Pak Gun Hje államfő korábban kvázi gyilkosoknak nevezte a legénységet, és az ország miniszterelnöke lemondott a hatóságok lassú mentőakciója miatt. A legénység elleni eljárás mellett a parti őrség és a hajót üzemeltető cég ellen is vizsgálat folyik.

Ugyanakkor a hajó tulajdonosát mindeddig nem sikerült kézre keríteni. Ju Bjung Unt korrupcióval és szabályszegések sokaságával gyanúsítják, amelyek a hatóságok szerint hozzájárulhattak a katasztrófához. Pak elnök kedden a hetek óta szökésben lévő férfi elfogását sürgette, a hatóságok félmilliárd vonos (110 millió forint) díjat ajánlottak fel a nyomravezetőnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez