Egy óra az űrben 600 ezer jüanért

Ezt ígéri egy holland cég, amely egy kínai utazási irodával együttműködve űrutazásokat szervez pénzes kínaiaknak. Az űrhajó és a rakéta amerikai, a kiképzés holland, az ürutazó pedig gazdag fiatal kínai.

 

 

 

 

 

600 ezer jüan még 100 ezer dollár sincsen. Ez persze a legolcsóbb út. Van 1,4 millió jüanért is. Ekkor már 5-6 percet a súlytalanság állapotában is eltölthet a merész ürutazó. Az űrhajó 61-103 kilométeres sávban kering a Föld körül. A tervek szerint 2014 végén lehet az első űrutazás, de lehet, hogy csak 2015-ben kerül majd erre sor.

36 vállalkozó szellemű civil űrhajós már átment a vizsgán. Ők kiképzés előtt állnak. A KLM és az Air France speciális űrhajósképző-iskolát működtet. Ott szerezhetik meg a szükséges tapasztalatokat az űrbe kívánkozó kínaiak.

A kínai utazási irodát meglepte, hogy milyen sok a jelentkező, ezért némi fennakadás is van, hiszen az űrhajósképzés előtt szigorú orvosi vizsgálat kötelező. Ennek megszervezése időt vesz igénybe, a kiképzés nemkülönben. A fizető űrhajósok persze nem vezethetik az űrhajót, csak másodpilóták lehetnek. Az űrhajó vezetését ugyanis nem lehet gyorstalpaló tanfolyamon elsajátítani, így is sok az aggodalom Kínában. Vajon mennyire biztonságos ez a rendszer? A holland cég mindenesetre megszerezte a szükséges papírokat és azt állítja, hogy másutt is szervez hasonló utakat.

Sok az átverés is: egy fiatal kínai 100 ezer jüant fizetett be egy űrhajós túrára. Ez mintegy 16 ezer dollár. Végül persze közölték vele, hogy csak reklámfogás volt az egész. Ennyi pénzért csak Dél-Afrikába utazhat szafarira. Így lett az űrutazásból szafari Kínában, ahol sokan készülődnek az űrbe, ahova egy amerikai űrhajó viheti fel őket hamarosan.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez