8 millió jen randizásért

8 millió jen kártárítést követel a pop bálványoktól menedzserük, miután a lányokat rajtakapták, hogy rajongóikkal randiztak.

 

 

 

 

 

Ez a pop-ipar egyik alapszabálya. Az előadóknak nem lehetnek szerelmi kapcsolatai. Egy bálvány életének minden mozzanata művi pontossággal meg van szervezve, beleértve azt is, hogy az előadók “elérhetőnek” tűnjenek a rajongók számára.

Még akkor is, hogy ez a valóságban nincs így. Egy bálványnak sincs saját élete. Láttunk már a youtube-on a randibűn elkövetéséért vezeklő bálványt.

Minegishi Minami, az AKB48 tagja kopaszra borotválta fejét, úgy kért bocsánatot gyalázatos bűnéért. Bár irónikus a dolog, a tett mégis szerződésszegés.

A lányokat menedzselő cégek azonban új szintre emelték a büntetést. A rajongókkal barátkozó előadóktól 8 millió jen kifizetését követelik, ami igencsak magas összeg (több mint 16 millió forint). Áprilisban az St. Hacha Mecha High School, röviden Meca High két tagja váratlanul elhagyta a csoportot. Később a csoport producere elmondta, hogy a lányok lelépésekor súlyosan megszegték a szerződésükben foglaltakat.

tor 724910714 1

Nyilvánosságra hozta az eset fő részletét is, miszerint Miho Yuki-t (19) és Sena Miura-t (22) rajtakapták, amint rajongóikkal randevúztak. Később a menedzselő társaság lenyilatkozta a szerződés azon pontját is, ami kimondja, hogy a tagoknak tilos a romantikus kapcsolat a rajongóikkal.

A szabályszegés eredményeként a cég levélben értesítette a két említett tagot, a törvényes gyámjaikat, valamint a két fiút, hogy a cég 8.232.400 jen kártárítést követel a szerződés megsértése miatt.

Az internet közönsége szerint a cég igencsak elvetette a sulykot, hisz hogy is követelhet pénzt a két rajongótól is, amikor azok viszont nem írtak alá semmit arról, hogy nem randiznak a bálványokkal. Sokan viszont jogosnak tartják a gyámok felé benyújtott kárigényt, mert a szerződést Ők is aláírták, így az Ő feladatuk lett volna a romantikus kapcsolatok kiküszöbölése, a lányok felügyelete.

Eddig ilyen cég még nem fordult bírósághoz hasonló üggyel. Lehet azért, mert a szerződés ezen pontja a lányok életének alapvető részét korlátozzák, így a bíróságon nem is biztos, hogy sikerrel járnának. Inkább a fenyegető levelezést választották. Ez esetben csak egyet tehetnek az adóssá avanzsált felek: várnak, hogy lesz e bírósági ügy.

Bár elég nehéz lenne elhinni, hogy a cég csak úgy, harc nélkül lemondana 8 millió jenről. Majd meglátjuk.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez