Kína csökkenti a kisvállalkozások adóját

Ha egy vállalkozás üzleti forgalma nem éri el a 30 ezer jüant (nem egészen 5000 dollár), akkor nem kell adót és ÁFA-t fizetnie. Így döntött az Állami Tervbizottság Kínában. A jövedelemadót ebben a kategóriában 3%-ra csökkentették korábban.

 

 

 

 

3,7 milliárd jüan marad a kisvállalkozóknál az adókedvezmények miatt. Ez mintegy 600 millió dollár. Kína vezetői ezzel kívánják növelni a hazai vállalkozók esélyeit, s egyben fokozni a belső fogyasztást.

Kína exportra orientált gazdaságát fokozatosan szeretnék kiegyensúlyozottabbá tenni. A Mennyei-Birodalom a világ legnagyobb exportőre lett, de a globális gazdaság lassulása komoly gondot jelent Kínának is. Pekingben úgy döntöttek, hogy a hazai piac fejlesztése legalább annyira fontos, mint az export.

Kína 1,4 milliárdos lakosságának körülbelül az egyharmada rendelkezik olyan vásárlóerővel, amely összemérhető a fejlett világ középosztályával.
A kisvállalkozók adómentessége nem örökérvényű. A rendelkezés a jövő év végéig lesz érvényben, aztán majd kiderül, hogy a központi költségvetés megvan-e a 3,7 milliárd jüanos adóbefizetés nélkül.

Persze az is kiderülhet, hogy az adókedvezmények miatt a kisvállalkozók közepes, vagy épp nagyvállalkozók lesznek. A könnyítések arra ösztönözhetnek nem egy kisvállalkozót, hogy bejelentse cégét. Ez is az új rendelkezés egyik célja, hiszen az adócsalás nemzeti sport Kínában is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez