A könyv, a Political Order and Political Decay: From the Industrial Revolution to the Globalization of Democracy – vagyis Politikai rendszer és politikai hanyatlás: az ipari forradalomtól a demokrácia globalizálódásáig címet viseli. Hatalmas mű, méretében és céljában is, azt szeretné bemutatni, hogy melyek a szervezeti, szerkezeti alapfeltételei annak, hogy az egyes államokban demokratikus intézmények fejlődhessenek ki. Ezzel egy részről beleilleszkedik a fukuyamai korpuszba, amely alapvetően a demokrácia és kapitalizmus terjedéséről szól, másfelől pedig megmutatja azt is, hogy miért tévedett ő a korábbi műveiben – amelyekben sokkal gyorsabb demokratizálódást jósolt az egész világnak.
A The Diploma magazin hongkongi elemzője pedig ázsiai szemmel olvasta végig a könyvet, és levonta a következtetéseket. mit üzen Fukuyama azoknak az országoknak, amelyek éppen most a demokratikus rendszerek kiépítésével bíbelődnek Ázsiában. Az üzenet lényege három pontban foglalható össze:
1. Az urambátyám világ nem feltétlenül rossz dolog
A kaotikus és korrupt demokráciák is jók valamire. A személyes kapcsolatokon alapuló összefonódások, a politikai klánok rendszere ugyanis megmozgatja a társadalmat, különböző csoportoknak helyi érdekeknek, akár korábban a politikából kiszoruló társadalmi rétegeknek nyújt reprezentációt. Erre Fukuyama a 19. századi Amerikát hozza példaként, ahol számos friss bevándorló csoport csak úgy juthatott a politika közelébe, hogy – korrupt és személyi összefonódásokon alapuló – vezető réteget termelt ki magából. Ilyen szempontból Fukuyama ígéretesnek tekinti az indiai demokráciát, annak ellenére, hogy tényleg korrupt, és teli van látszólag feudális elemekkel, de teljes régiókat, vallási csoportokat, kasztokat juttat politikai élettérhez. Fukuyama szerint – érezhető rajta régi optimizmusa – ez a fajta urambátyám rendszer majd úgyis magától oldódik.
2. A legfőbb baj nem a korrupció
Hanem a hatékonyság. Jól mutatja ez India és Kína összehasonlítása. A nemzetközi összehasonlításban mindkét ország a “nagyon korrupt” kategóriába tartozik. Kínában azonban, a kelet-ázsiai hagyományok kitermeltek egy hatékony a huszadik-huszonegyedik századi követelményeknek is megfelelő bürokráciát, amely az állami feladatokat képes sikerrel ellátni. Mindez az egészen eltérő indiai rendszerben sokkal kevésbé sikeres. Bár India egy hatalmas és igen drága államapparátust tart fenn, annak hatékonysága nem csak a fejlett kelet-ázsiai országokkal nem mérhető össze, de Kínával vagy Vietnammal sem. Fukuyama igen eklatáns példája szerint, az indiai vidéki tanítók 48%-a egyszerűen nem jár be dolgozni. Ez Kínában elképzelhetetlen volna. és ennek semmi köze ahhoz, hogy Kínában egypártrendszer van – a kínai hagyományokon alapuló többé-kevésbé demokratikus országokban (Szingapúr, Tajvan) nem romlott a demokrácia bevezetésével a bürokrácia hatékonysága. Ha tehát valaki fejleszteni akarja országát a korrupció elleni harc mellett, vagy inkább az előtt az államapparátus hatékonyságát kell növelnie.
3. Nem érdemes a nyugat-európai példákra hivatkozni
Anglia, Franciaország vagy éppen Poroszország már jóval azelőtt kiépítette a hatékony államigazgatást, hogy kiépült volna bennük a modern demokrácia – annak minden nehézségével, populista hajlamával és négyévente generált zűrzavarával együtt. Ehhez hasonló folyamatok csak Kelet-Ázsiában voltak, ahol szintén létezett egy hagyományos hivatalnoki kar, amelyet átjárt a konfuciánus hagyományok szelleme. A két régió közötti térben ez a fajta hagyományosan hatékony rendszer, ami működtethetné a demokráciát, nem létezik. Így, ha az ázsiai új demokráciák példát akarnak követni, akkor az csak az Egyesült Államok lehet, amely a 20 században erős kezű elnökök vezetése alatt új technokrata rétegek megnyerésével hozta létre sajátos vezetési rendszerét.