Megérkezett az első palesztin sebesülteket szállító gép Törökországba

Az augusztusi elnökválasztások miatt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő sokáig igyekezett távol maradni a régióban zajló eseményektől. Azonban Erdogan már a tegnapi győzelmi beszédében kijelentette: Ankara nem fogja tovább hátra tett kézzel nézni a gázai eseményeket, hanem cselekedni fog. Ez többek között azt jelenti, hogy a palesztin sebesülteket a török kórházakba szállítják.

Törökország megkezdi a gázai konfliktusban megsebesült palesztinok kimenekítését, hogy az övezeten kívül juthassanak orvosi kezeléshez.” – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vasárnap este, s hétfőn reggel már el is indult az első gép a Egyiptomba.Ahmet Davutoglu török külügyminiszter bejelentette, hogy Törökország légi folyosót akar létesíteni több ezer sebesült palesztin kimenekítésére a háború sújtotta övezetből. Ehhez azonban kell Egyiptom és Izrael beleegyezése. 

Az ankarai repülőtérre megérkezett az első palesztinokat szállító repülőgép, amelynek a fedélzetén három nő és egy gyerek volt. A sérülteket Ahmet Davutoglu török külügyminiszter is fogadta, aki az újságírók előtt kijelentette: “Megérkeztek első gázai sebesültjeink. Még további kétszáz sérültet tervezünk fogadni,  negyvenes csoportokra osztva. Először azonban kell egy megállapodás Egyiptommal és Izraellel. “

A palesztin lakosságú Gázai övezetben több mint egy hónapja kezdődött izraeli hadművelet alatt több ezer palesztin sebesült meg. A halálos áldozatok száma palesztin oldalon megközelíti az 1900-at, az izraeli félnél 67 halottról tudnak.

Korábban egy hasonló légi folyosó miatt alakult ki komoly incidens: július 21-én egy orvosi felszerelésekkel és gyógyszerekkel telepakolt repülőgép érkezett Tunéziából, hogy segítsen a betegek és sebesültek ellátásában a Gázai-övezetben. A repülőgép visszafele sérülteket vitt volna Tunéziába, hogy ott kezeljék őket az orvosok.  Az egyiptomi hatóságok azonban nem engedték leszállni a gépet gázai határhoz legközelebbi repülőtéren.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez