Furcsa hajléktalan rángatta bele Tokiót a szíriai túszdrámába

Az egyre szaporodó túszvideók között megjelent egy japán férfié is. Így aztán már Tokiónak is van túszként tartott polgára Szíriában, és vele együtt dilemmája is: tárgyaljon-e terroristákkal. A meglehetősen furcsa japán fogoly történetének a Reuters tokiói tudósítója járt utána.

Amikor Haruna Yukawát elfogták Szíriában, a fogvatartói által kirakott videón a fejét a földre szorítva olyan dolgokról faggatták, amiket a férfi barátai és családtagjai is régóta szeretnének tudni. Hogy miért van ott, ahol van. És hogy kicsoda is ő.

A 42 éves Yukawa négy hónappal ezelőtt utazott először Szíriába, Aleppóba. Azért, hogy megtalálja önmagát – mondják az ismerősei. Előzőleg az élete zavarba ejtően megváltozott. Az elmúlt 10 évben elveszítette az üzletét, az otthonát és tüdőrákban a feleségét. Tönkrement, csaknem egy hónapig egy közparkban élt.

A nehéz időkben megpróbált rájönni: ki is ő valójában. Megváltoztatta a nevét, megpróbálta megölni magát, levágta a nemi szervét, és úgy döntött, hogy egy transzvesztita mandzsu hercegnő reinkarnációja, aki a 2. világháborúban Japánnak kémkedett.

Tavaly év végén kacérkodni kezdett a szélsőjobboldali politikai erőkkel, és új személyiséget hozott létre magának: egy biztonsági tanácsadóét, legalábbis ekként szerepelt a Facebook profilján és a blogbejegyzéseiben, jól lehet soha nem dolgozott konzultánsként.

Pénzt kért kölcsön, hogy Szíriába utazhasson: arról álmodott, hogy nagy japán cégek biztonsági feladait látja majd el válságövezezetekben, így a szomáliai partoknál. A szíriai polgárháborúban új lehetőséget látott az újrakezdésre – úgy vélte, ez az utolsó esélye arra, hogy sikertörténetet csináljon az életéből. Azt tervezte, hogy még az idén tovább áll Szomáliába, “ahol a veszélyfaktor erősödni fog”.

Yukawát vélhetően az Iszlám Állam harcosai ejtették foglyul. És ezzel bevonták Japánt abba a harcba, amelyet több kormány vív több tucat polgára elengedéséért Szíriában és Irakban. Az incidens az első megoldásra váró túszhelyzet, amellyel Shinzo Abe kormánya kénytelen szembesülni tavaly január óta, amikor is 10 japánt öltek meg iszlámista fegyveresek egy algériai gázfeldolgozóban.

A tokiói külügyminisztérium nem hajlandó azonosítani az elfogott férfit, és nem is fűz megjegyzést a hírekhez. “Mindent megteszünk, hogy információt gyűjtsünk” – ennyit válaszolt a Reuters kérdésére a szóvivő.

Yukawa portréja, ami az írásaiból, édesapja vagy mások elbeszéléséből rajzolódik ki, éles ellentétben áll azzal a fekete pólós, terepszín ruhás kemény imázzsal, amit Szíriában posztolt videóin próbált tükrözni.

“Nagyon barátságos, kedves fickó volt. Öt napig láttam vendégül az otthonomban” – mondja Fadi Qarmesh, aki júniusban Észak-Irakban, Ebrílben találkozott Yukawával. A férfi fotót is mutat, amelyen Yukawa egy lányt tart a vállán.

Két hónappal korábban a japán férfi Szíriában volt, ahol rövid időre őrizetbe vették és kikérdezték a Szabad Szír Hadsereg ellenzéki harcosai. Akkor összebarátkozott a csopport egyik ázsiai tagjával – meséli Kenji Goto, egy japán újságíró, aki akkor szintén találkozott vele.

Szíriában Yukawa különösen közel került egy részben koreai, részben japán harcoshoz, aki Jugoszláviában született. Egy idő után a lázadók megkedvelték, megosztották vele az ételüket, bemutatták a családjaiknak a menekülttábookban. Még arab becenevet is adtak neki.

A férfi blogbejegyzései szerint gyógyszert és cipőket akart vinni a szíriai kórházakba, amelyekben mindkettőből nagy a hiány. És közben el kezdett érdeklődni az iszlám iránt.

Első, áprilisi szíriai útja után Yukawa rövid időre Japánban maradt, mielőtt vissza indult volna a Közel-Keletre. Másodszorra először Gotóhoz ment, júniusban, hogy megfigyelje a veterán riportert munka közben, és megtanulja, hogyan kell dolgozni válságövezetben. Július végén aztán visszatért Szíriába, Törökországon keresztül.

Jóllehet soha nem tanulta meg, hogyan kell fegyverrel bánni, és “nagyon szelíd” emberként beszél önmagáról, az interneten másképp ábrázolja magát. A Reuters tudósítója felkereste állítólagos biztonsági cégének telephelyét, ahol néhány kicsi, jelöletlen irodát talált. A cégnyilvántartó szerint az épületben különböző vállalkozások működnek, köztük állateledellel kereskedők.

Yukawa cége valójában csak az interneten létezett.

Szíriában felvett és a “cég” honlapján közzétett videóblogjaiban Yukawa megmutatta, hogyan lő (ügyetlenül) egy kalasnyikovval Aleppóban. “A testőreim 5 percnyire vannak innét, ezért ez nálam van, védekezés esetére” – mondja az egyik felvételen, magasra emelve egy AK-47-est.

De a szelíd természete volt az, amivel megnyerte a lázadókat, mondja Goto, aki először Aleppóban találkozott Yukawával, áprilisban. “Kedvesen, egyáltalán nem fenyegetően közeledik az emberekhez, ettől bíznak benne, és jól érzik magukat vele.” Blogjában Yukawa arról mesél, hogyan beszélgetett hajnali 3-ig az ázsiai harcossal. “Kettőjük barátsága sokat segített abban, hogy a lázadók elfogadják őt” – mondja Goto.

Októberi blogbejegyzésében Yukawa arról beszélt: a vidámságát annak köszönheti, hogy gyerekként sokat gúnyolták és bántották. “Azt mutattam, hogy boldog vagyok, még akkor is, ha magányosnak és megbántottnak éreztem magam, hogy a többiek ne tudjanak olvasni a gondolataimban. Az igazi érzelmek elretése a második természetemmé vált. Ez később is hasznosnak bizonyult”.

Yukawa útja Aleppóba Chiba egyik álmos külvárosából indult, egy óra autóútra Tokiótól. Érettségi után Yukawa, akit akkor még Masayukinak hívtak, katonai sisakokat, öveket és más, a hadseregtől leselejtezett tárgyakat kezdett árulni. Az üzlet azonban 2005-ben tönkrement, a férfinak adósságai voltak. 2008-ban aztán megpróbálta megölni magát, levágta a nemi szervezeit, amit aztán egy szamuráj rituális öngyilkosságához hasonlított. “Nem sikerült meghalnom: gondoltam, akkor nőként élek tovább, a többit meg a végzetre bízom.”

Az életét a felesége mentette meg: a nő azonnal kórházba rohant vele. Két évvel később azonban az asszony meghalt – mondja Yukawa apja, aki akkor eladta a párnak vásárolt lakást, hogy ki tudja fizetni a fia adósságait.

Yukawa egészen tavalyig nem tért vissza az apai házba. Amikor végül hazament, más volt, mint korábban – mondja az édesapja. Kikerekedett arccal és hosszú barna hajjal arról mesélt, hogy egy jósnál járt, és úgy döntött, hogy a férfias Masayukiról Harunára változtatja a nevét.

A következő néhány hónapban eljárt a japán nacionalista csoport, a Gambare Nippon rendezvényeire. Ennek tagjai többször jártak azokon a szigeteken, amelyek területi vita tárgyát képezik Kína és Japán között. Azt akarják, hogy Japán szálljon szembe Kínával és az Egyesült Államokkal, térjen vissza az ország “hagyományos értkeihez”, így a császársághoz is.

Yukawa utolsó, szóló útjára készült Szíriába.

“Úgy tűnik, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg minden katonája rám vár. Nagyon boldog vagyok, mielőbb velük akarok lenni” – írta a blogjában júniusban. “A maradék életemet másoknak akarom szentelni, sok embert szeretnék megmenteni. Nyomot szeretnék hagyni a történelemben”.

Augusztus közepén a harcosokat, akikkel Yukawa együtt volt, lerohanta az ISIS. A japán férfit lábon lőtték és elfogták – mondja Goto, helyi informátoraira hivatkozva. A Youtube-ra kitett videón az a kikérdezés látható-hallható, aminek Yukawát fogságba esése után vetették alá. A japán a homokban fekszik, az arca vérzik, miközben ismeretlen férfiak vallatják. Yukawa megmondja nekik a nevét. Aztán megkérdezik tőle, miért van fegyvere. “Tolvaj vagy? Miért van fegyvered? Megöltél egy katonát?” Yukawa azt mondja: fotós és “félig orvos”.

Aztán hozzáteszi: “nem vagyok katona”.

{youtube}QFwoK_jGZpU&bpctr=1409218391{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez