Megérkezett Gázába az ENSZ első segélyszállítmánya

Nyolc teherautó 15 ezer 600 élelmiszer-csomaggal. Rafahnál átlépte a határt az első ENSZ-segélyszállítmány. Az első azóta, hogy 2007-ben Izrael blokád alá vette a Gázai övezetet.

Az ENSZ világélelmezési programjának (WFP) konvoja 150 ezer embernek vitt élelmet az 1,8 milliós Gázai övezetbe. “A rafahi átkelő megnyitása az egyiptomi határon a humanitárius segélyszállítmányok előtt lehetővé teszi, hogy felgyorsítsuk a segélyezést” – mondta a program gázai igazgatója, Pablo Recalde. A következő szállítmány a napokban indul az egyiptomi Alexandriából, újabb, csaknem 10 ezer élelmiszer-csomaggal.

A mostani szállítmányban húsból készült konzerv készételek, babkonzervek, tea és datolya van. Annyi, amennyi körülbelül öt napra elegendő 150 ezer embernek – közölte a világszervezet.

A WFP regionális igazgatója rendkívül fontosnak tartja, hogy különböző irányokból be tudjanak jutni Gázába, és így folyamatossá tudják tenni a segélyszállítást. A szükség ugyanis nagy az elmúlt hetek erőszakos cselekményei után.

Az ENSZ szerint körülbelül 70 millió dollárra van szükség ahhoz, hogy a következő három hónapban folytatni tudják a missziót. Amely azután vált lehetségessé, hogy három nappal ezelőtt egyiptomi közvetítéssel létrejött a tűzszünet a palesztin fegyveres csoportok és Izrael között. A háború 50 napja alatt csaknem 2140 palesztin halt meg a Gázai övezetben, többségében civilek, köztük gyerekek, nők és öregek. A sebesültek száma 11 ezer körül van, és sokan maradtak otthon nélkül Gázában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez