Baby-boomhoz vezetett Izraelben a tavaly decemberi zord idő

Tavaly kemény volt a tél Izraelben: a jeges viharok elől egy egész ország bújt a meleg paplan alá decemberben. Ennek most van meg az eredménye: augusztusban az egyik kórházban csaknem másfélszer annyi baba született, mint egy évvel korábban.

“Volt néhány nap decemberben, amikor a vihar miatt ki sem tudtunk lépni a házból. Nagy lehetőség volt ez arra, hogy gondoskodjunk végre az utánpótlásról” – mondta a legolvasottabb izraeli lap, a Jedioth Ahronoth internetes kiadásának egy újdonsült anyuka, Oxana Belayev. Ott, ahol ő is szült, a Kaplan Egészségügyi Központban idén augusztusban 700 újszülött látta meg a napvilágot. Szemben a tavaly augusztusi 500-zal. 

Hasonlóan vélekedik egy másik kismama is, egy másik kórházból. Ossi Weinstein szerint a tél tényleg nagy hatással van az izraeliekre, nem tudnak kimozdulni, és új tevékenység után kell nézniük. A tél unalmas, ezért sok időt töltenek az ágyban. De nem csak ők: több baráti pár is a napokban vár kisbabát.

A jelenség egész Izraelben megfigyelhető, ha máshol nem is olyan látványos mértékben, mint a már említett intézményben. Az okokban azonban a szakemberek nem értenek egyet. A lap két orvosprofesszort kérdezett. Egyikük szerint valóban lehetséges, hogy a zord idő előli paplan alá bújás okozta a baby boomot, de a másikuk azt mondja: nem a téli unalom, hanem a humánbiológia tehet róla. A természet törvénye ugyanis az, hogy a nyári hónapokban nagyobb a szülések száma. A nyár ugyanis nagyobb esélyt kínál a télnél az újszülötteknek a túlélésre. Ráadásul a nők is könnyebben esnek teherbe télen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez