Épül a Szaúdi-erőd: Kerítésrendszer lesz a szaúdi-iraki határon

Rijád hetekkel ezelőtt jelentős létszámú haderőt vezényelt az iraki-szaúdi határ közelébe, nehogy az Iszlám Állam nevű terrorista csoport harcosai beszivárogjanak a monarchiába. Azonban az uralkodó úgy döntött, hogy harmincezer katona korántsem elég arra, hogy az ország lakossága biztonságban érezze magát: egy egész iraki-szaúdi határszakaszt átívelő, modern kerítésrendszert építenének ki a hatóságok.  

Körülbelül 900 kilométer hosszúságú lenne az a védelmi rendszer, amelyet Rijád készít építeni az iraki-szaúdi határon. A hivatalos álláspont szerint erre a túl sok „beszivárgás, szervezetbűnözés és a csempészet miatt” kerülne sor, de valójában a szaúdi vezetés attól tart, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támadást akar intézni a Perzsa-öböl menti monarchia ellen.

A védelmi projektet Abdullah ibn Abdul-Aziz Al Szaúd király jelentette be még pénteken. Az első fázisban körülbelül 900 kilométernyi kerítés fog „leereszkedni” az északi határa. A megerősített védelem számos megfigyelő tornyot, több száznyi kamerát és radart fog jelenteni: mintegy nyolc parancsnoki központ, 32 „gyors reagálású katonai és határőr támaszpont”, 38 átjáró, 78 monitor, több tucat ellenőrző jármű (köztük drónok) és 50 radar lesz ezen a vonalon, amely Hafr Al Batintól egészen Turafig fog húzódni.

Ezt a nagyszabású védelmi projektet Rijád már régóta próbálja megvalósítani. Még 2009-ben a szaúdi vezetés egy szerződést írt alá az EADS nevű európai védelmi vállalattal, hogy Szaúd-Arábia összes határán, tehát összeségében 9000 (!) kilométer hosszúságú területen, fognak „high tech” kerítést építeni. Azonban ez a terv többször elakadt, a tárgyalások elhúzódtak, valamint kezdetben inkább a jemeni-szaúdi határra koncentráltak, mivel az arab országból rendszeresen szivárogtak át a Jemeni al-Kaida ( AQAP ) tagjai és a síita lázadók.

Azonban az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet előretörése és ámokfutása, valamint iraki hódításai arra kényszerítettek a Perzsa-öböl menti monarchia vezetését, hogy inkább az iraki-szaúdi határszakaszra összpontosítsanak. A „kalifátus” tervei között szerepel az észak-szaúdi területek elfoglalása – amely részét képeznék a „magállamnak” – és ezenfelül a szaúdi állampolgárságú dzsihadisták többször esküdtek bosszút az uralkodóház ellen – nyilvánosan égetették el útleveiket – amiatt, mert márciusban a szaúdi hatóságok terroristának nyilvánítottak minden szaúdi állampolgárt, aki részt vesz a szíriai válságban. 

Július elején Irakból kilőtt lövedékek csapódtak be a Szaúd-Arábia északi részén fekvő Arar város területén, a két ország közötti határ közelében. A támadásban nem sérült meg senki, de Rijád 30 000 katonát csoportosított át az iraki-szaúdi az észak-szaúdi területekre, konkrétabban az iraki határ közelébe. A szaúdi hadsereg azóta állandó készültségben van.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez