A szegénység ellen (is) tüntettek Egyiptomban

A szegények forradalma. Így hirdették meg a szervezők a tegnapi tüntetéseket Egyiptomban. A háttérben a Dank nevű új ifjúsági mozgalom állt, amely azzal a céllal jött létre, hogy “megvalósítsa a január 25-i forradalom céljait, támogassa a szegényeket, és jó életkörülményeket követeljen minden egyiptominak”.

Tegnap volt Egyiptomban a mezőgazdasági termelők napja, és ezt az alkalmat használták fel a tüntetésekre. A romló életkörülményeket vették célba a demonstrálók országszerte: ezekért részben azokat a sokak által megszorítónak tartott intézkedéseket hibáztatták, amelyeket Sziszi elnök vezetett be, miután júniusban hivatalba lépett. Így az új adókat, az energiatámogatások megnyirbálást, meg persze a gyakori áramszüneteket.

Az iráni Press tévé beszámolója szerint azonban nem csak azt kifogásolták, hogy emberek millióinak romlik folyamatosan a helyzete, hanem azt is, hogy az országban sorozatos csapásokat mérnek az emberi méltóságra. És elítélték a “korrupt, hatalmas és gazdag egyiptomi elitet”.

A hetekig tartó szervezést a mozgalom arra használta fel, hogy rámutasson a kormány hibáira. “Gyerekek halnak meg a kórházakban az áramszünetek miatt. A tartományok többségében nincs tiszta ívóvíz. Elegünk van” – mondta az iráni televíziónak egy tüntető munkás, Ragayi Ali.

A demonstrációhoz csatlakozott a Morszi ex-elnököt támogató Nemzeti Koalíció a Törvényesség Biztosításáért nevű tömörülés is: sőt, az Egyptian Streets szerint ez a magát puccs-ellenes szövetségnek is nevező blokk volt a tényleges szervező. Ők már tisztán politikai kritikát is megfogalmaztak: elítélték az ellenzék elleni támadásokat és kifogásolták, hogy a kormány nem tudja féken tartani a terrortevékenységet az országban.

A MENA állami hírügynökség szerint a mozgósítás mögött álló új ifjúsági szervezet hiába vallja politikai pártoktól vagy frakcióktól távol állónak magát, a videóin szereplő, maszkot viselő fiatalokat a Muzulmán Testvériség tagjaiként azonosították a hatóságok.

Egyiptomban gyakoriak a kormányellenes tüntetések tavaly július eleje óta, amikor a hadsereg vezetésével megfosztották a hatalomtól Mohamed Morszi elnököt és a Muzulmán Testvériséget. A gyakori tüntetéseken pedig gyakoriak az összecsapások. Ezekben emberi jogi csoportok szerint összesen több mint 1400-an haltak meg, a legtöbben akkor, amikor alig több mint egy évvel ezelőtt a biztonsági erők fegyverrel oszlatták fel Morszi híveinek ülősztrájkját. Azóta több mint 20 ezer embert vettek őrizetbe, közülük körülbelül 200-at halálra is ítéltek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez