A szerelem és a veszteségtől való félelem regénye is lehetne annak a nőnek a blogja, aki a terrorszervezet egyik harcosához ment feleségül Szíriában. A 26 éves doktornő, aki Samsz-nak, vagyis Napnak nevezi magát, Malájziából érkezett a háború tépázta országba. Blogjának azt a címet adta: “Egy mudzsahira naplója”. A mudzsahira a mudzsahir női megfelelője.
Elmeséli benne, hogy februárban csatlakozott az (egyebek mellett kegyetlen kivégzéseiről hírhedt) ISIS-hez. “Izgatott” volt, de egyben szomorú is, amiért hátrahagyta a családját. A szülei kezdetben szintén búslakodtak, de aztán “támogatóak és boldogok” lettek.
Két hónappal azután, hogy megérkezett Szíriába, elvette egy ISIS-harcos: a házasságot egyik szobatársa hozta tető alá. Samsz azt írja, hogy az esküvő napján látta először a férjét. “Ideges volt és félt”, amikor először lebbentette fel az arcát fedő fátylat a jövendőbelije előtt.
“Mosolygott. Aztán feltett egy kérdést, amit életem végéig nem fogok elfelejteni. “Összeházasodhatunk ma? Az aszr (délutáni ima) után?” Mélyen valami azt súgta bennem, hogy neeeee. De nem tudom, miért, azt válaszoltam: igen.”
Samsz ezután telefonon az édesapja engedélyét kérte. “Beszéltem vele a dologról, és hallottam, ahogy az édesanyám kiabál örömében a háttérben.”
A fiatal nő azt mondja: nem szokatlan az ISIS-ben, hogy az egymásnak frissen bemutatott házastársak nem beszélik a párjuk nyelvét. Ők például az internetről töltöttek le szótárakat, hogy házasságuk kezdeti szakaszában meg tudják érteni egymást. Túláradó érzelmekkel ír arról a pillanatról, amikor rájött: szerelmes a férjébe. Miután együtt elvégezték a nászéjszaka után a reggeli imát, “hátrafordult és rám mosolygott. És én éreztem valamit. Hogy igen. Azt hiszem, éppen szerelembe esek valakivel – a férjemmel!”
Négy nappal az esküvő után szembesült Samsz először azzal, hogy milyen egy ISIS-harcos feleségének lenni. Akkor látogatott meg egy nőt, akinek a férje elesett. “Beléptünk a házba, és csanem 20 nővér volt ott. Senki nem sírt. Hazamentem. A férjem hallgatag volt: lehet, hogy megértette, időre van szükségem. Ránéztem. Csak négy napja vagyok a felesége, és fájdalmat éreztem. Abu al-Baraa, ne hagyj itt túl korán. Kérlek.”
Egy másik blogbejegyzésében évődéseit idézi fel a férjével. Amikett ő a halal, vagyis Istennek tetsző humor példájának tart.
Feleség: Olyan csinos vagy ma.
Férj: Tényleg? (mosolyog)
Feleség: Igen, habibi (drágám). Még a hold is féltékeny lenne rád.
Férj: Ahhh, asszony! Elviszlek ma vacsorázni.
—
Férj: Olyan gyönyörű vagy ma!
Feleség: Ez azt jelenti, hogy máskor ronda vagyok? (bosszankodik)
Férj: Nem, nem, habibti. Látod, még a hold is féltékeny lenne a szépségedre ma.
Feleség: Esik, és nincs fönt a hold. Jó vicc. Ma nincs vacsora!
11 nappal a házasságkötés után Samsz férje hadjáratba indult. “Ez volt a legfájdalmasan dolog, mióta megérkeztem Szíriába. Nem tagadhatom, hogy a szívem vérzik, és nem tudom visszatartani a könnyeimet. Reggeli után elkészítettem a táskáját és odaadtam neki a kalasát (Kalasnyikovját). Nem bírtam ránézni, a fájdalom megölt. Észrevette a szomorúságomat, és azt mondta: Habibti, előbb házasodtam össze a dzsiháddal, mint veled. A dzsihád az első feleségem, és te vagy a második. Remélem, megérted.”
“Homlokon csókolt és elment. Ott álltam az ajtónál, azt reméltem, hogy bekopog, visszajön, de nem jött. Amikor elment, hatalmas ürességet éreztem. Jóllehet csak 11 nap telt el a házasságkötésünk óta, úgy éreztem, mintha már 11 éve együtt lennénk. Mára ez már rutinná vált. Minden alkalommal, amikor elmegy, arra emlékeztetem magam: lehet, hogy most voltunk együtt utóljára. És minden alkalommal, amikor elmegy, azt mondja: ha nem jutok haza, a Paradicsomban találkozunk. Insallah… Ha Isten akarja…
Augusztusban Samsz a blogjában bejelentette: első gyermeküket várja, és rendszeresen eljár egy helyi kórházba a szülés előtti ellenőrzésekre.
(Samsz napló-blogjából az al Arabiya szemezgetett.)