Hátat fordított százmilliós állásának a kislánya kedvéért az egyiptomi üzletember

Mohamed El-Erian egy 2 billió (vagyis 2 millió millió!) dolláros befektetési alap, a PIMCO főnöke volt, ma pedig Obama elnök Globális Fejlesztési Tanácsának az elnöke. A napokban hozta nyilvánosságra, hogy miért hagyta ott az állását a befektetési alapnál. Azért, mert 10 éves kislánya egy 22 pontból álló listát küldött neki. Amelyben felsorolta, hogy mi mindent mulasztott el az édesapja az ő életének legfontosabb eseményeiből a karrierje miatt.

Személyes esszéjében az 56 éves, Amerikában élő üzletember, akiről korábban az a hír járta, hogy esélyes az egyiptomi kormányfői posztra is, azt írja: a levéltől rájött, hogy itt az ideje változtatni, hisz nyilvánvalóan nem tölt elég időt a családjával.

A 22 mérföldkő között olyanok voltak, mint az első nap az iskolában, az első focimeccs, szülői értekezlet, Halloween. És a tanévnek még nem is volt vége – mondja El-Erian, aki New Yorkban született, ahol az édesapja Egyiptom nagykövete volt, de gyermekkora nagy részét az észak-afrikai országban töltötte.

“Rémesen éreztem magam, és elkezdtem védekezni: jó okom volt mindegyik eseménynél arra, hogy távol maradtam! Utazás, fontos találkozók, sürgős telefonhívás, hirtelen jött tennivalók. De tudtam: nem maradhatok ki továbbra is a lányom életéből.”

“Elkezdett derengeni, hogy egy sokkal fontosabb dolog a tét. Rájöttem, hogy a munka és a magánélet közötti egyensúlyt elveszítettem, és ezt bizony megszenvedi az a különleges kapcsolat, ami a lányomhoz köt. Közel sem szántam rá elég időt.”

Ez több mint egy évvel ezelőtt volt. El-Erian most azt mondja: jóllehet korábban egy évben 100 millió dollárt keresett, örül annak, hogy megváltoztatta a karrierjét. “Most felváltva ébresztjük reggelente a lányunkat a feleségemmel, reggelit csinálunk neki, és mi visszük az iskolába. És sokkal gyakrabban veszem fel tanítás után, és viszem sportra vagy különórára. Sok csodás beszélgetés van már mögöttünk és sok közös élmény. Még nyaralást is tervezünk együtt – csak mi ketten.”
.
El-Erian távozása a PIMCO éléről valósággal sokkolta a nemzetközi pénzvilágot tavaly májusban. Az okokat eddig csak találgatták – írja a Business Insider. A lap szerint az üzletember egy napja korábban így nézett ki: este 9-től éjjel 1-ig aludt, aztán saját újságrovatának írt, hajnali fél 5-kor ért be az irodájába, és este 9-ig a befektetési alap elnöki pozíciójával járó teendőket intézte.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez