Véget ért a patthelyzet az izraeli belpolitikában: Megállapodtak a jövő évi költségvetésről

Az izraeli politikai életben már hetek óta komoly vita zajlott a jövő évi költségvetésről. A gázai övezetben történő bombázások és a katonai invázió miatt a Likud nevű kormánypárt és koalíciós partnerei szerették volna megemelni a katonai költségvetést. Ezt azonban a pénzügyminiszter elutasította, mivel Jair Lapid szerint ez alaposan megnövelné a költségvetési hiányt.  

Komoly belpolitikai vitát okozott Izraelben, amikor a védelmi minisztérium – a kormánypárt és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök javaslatára – hatmilliárd sékelt (kb. 360 milliárd Forintot) kért a 2015-ös költségvetésből. Ez nagyon nem tetszett az ellenzéknek és Jair Lapid pénzügyminiszternek.

Lapid szerint már így is komoly költségvetési deficittel kénytelen szembenézni az ország, s jelenleg a költségvetési hiány a GDP több mint 3 százalékát teszi ki. A pénzügyminiszter kifejtette, hogy a hadsereg nyár óta, a gázai Erős Szikla hadművelet költségeinek fedezése miatt, így is az eredetileg meghatározott összegen felül hét-nyolc milliárdnyi sékelt kap. “2015-ben a deficit már a bruttó hazai termékünk akár 3,4 százalékát is kiteheti, ha nem változtatunk a pénzügyi politikánkon.” – figyelmeztetett Lapid.

Végül Szeptember 24-én sikerült megállapodnia Benjamin Netanjahuval. A vita már odáig fajult, hogy az izraeli sajtóban rendre felbukkant, hogy előrehozott választások lennének Izraelben, mivel patthelyzet alakult ki a Likud és a Jes Atid (Van jövő) párt között. „Ha az előző költségvetést a krízis költségvetése volt, akkor az új a reményé és az ígéreté.” – összegezte a megállapodást Jair Lapid. 

A 2015-ös, 300 milliárd sékeles nagyságú költségvetési tervben így is komoly változások történtek a tavalyihoz képest. Az új költségvetésben hárommilliárd sékel (kb. 180 milliárd forint) összeget különítettek el az egészségügyi kiadásokra, valamint az oktatásra is két milliárd sékelt (kb. 130 milliárd forintot) szánnak. Ezzel párhuzamosan a Likud rezsicsökkentést is ígér, a jövő év elejétől több mint tizenkét százalékkal akarják mérsékelni az áramszolgáltatás fogyasztói díját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez