Bagdad csodafegyvere az “Iszlám Állam” ellen: gunyoros szappanopera a terrorszervezetről

Miközben a hadsereg a földön próbál ellenállni az ISIS-nek, a bagdadi állami televízió az éterben indított harcot ellene. Egy 30 részes komédia-sorozattal, amelyet vasárnap kezdtek vetíteni. De az eredeti ajánlót kicsit meg kellett változtatni: időközben olyan dolgok történtek, amelyek átírták a forgatókönyvet. Kezdetben ugyanis a most légi támogatást nyújtó Washington volt az egyik gonosz, “aki” segített életre hívni a terroristákat.

A többnyire megfoghatatlan és láthatatlan “kalifa”, Abu Bkr al-Bagdadi szinte folyamatosan jelen van a show-ban. Ami nem is csoda, hiszen az a cél, hogy nevetségessé tegyék. A nevetés fegyverét vetik be az ISIS-videók félelmet gerjesztő világával szemben. Bagdadi a főgonosz, és szinte már természetfölötti képességekkel rendelkezik, de hiába. A készítők azt mondják az AFP-nek: az a cél, hogy kitépjék a mélyen gyökerező félelmet az emberek tudatából. És megpróbálják elejét venni annak, hogy még többen álljanak át a terroristákhoz.

De ha a sorozat Bagdad új fegyvere az ISIS ellen, akkor az eredeti változata, ha megtartották volna, baráti tüzet zúdítana a mostani szövetségesekre is. Az iraki állami tévé hetekig naponta többször is sugározta az előzetest, amely arra a Közel-Keleten széles körben elterjedt hiedelemre épített, hogy a dzsihádista szervezetet a CIA, Izrael és az Öböl menti országok hívták életre. Mégpedig azért, hogy káoszt keltsenek a térségben.

Mot azonban, hogy Washington vezeti Irakban és Szíriában a terrorszervezet elleni légicsapásokat, és azokban részt vesz az Öböl térség több országa is, az utolsó pillanatban úgy döntöttek: őket kihagyják a sorozatból.

Az eredeti verzió főcím-jelenete (amely egyébként még mindig elérhető a neten) azzal indít, hogy egy karikatúra-szerű ördögfigura a villáját forgatva vezet át egy dzsihádista hadosztályt a sivatagon. Az út végén egy nyilvánvalóan amerikai szereplő fogadja, teljes cowboy-díszben, tárt karokkal, és egy sátorba vezeti, esküvőre. A menyasszony egy zsidó hercegnő, hatalmas Dávid csillag a nyakában, akit egy napszemüveges, és az ünneplő tömegben feltűnik egy zöld nadrágkosztümös nő is. Alig akadhat bárki is a Közel-Keleten, aki ne ismerné fel benne a volt katari emír feleségét és a mostani édesanyját, Sejka Mozah-t.

A sorozat címe valami olyasmi, hogy Babona Állam, ami állítólag szójáték a kalifátus arab megfelelőjével. A háttérben látható Joker is a Denevéremberből, de ott van Drakula, sőt, még törpét is láthatunk. Mindannyian a sorozat főcímzenéjének dallamára táncolnak, amely a egyébként az “Iszlám Állam” egyik himnuszának a paródiája. Aztán láthatjuk a zsidó menyasszony és az ördig frigyének gyümölcsét. Ami persze nem más, mint az ISIS. Maga Bagdadi bújik elő a tojásból, miközben Szaddam Huszein ex-elnök egykori hadseregének tisztjei kórusba fejlődve recitálják a “kalifa” Irakot vérbe borító programját, azzal a refrénnel, hogy “Ó lefejező, hol vagy már?”

Egy Ponyvaregény-szerű fináléban aztán Bagdadi egytől egyig végez mindenkivel a pisztolyával, míg végül ő maga is felrobban.

A színészek és a filmkészítők nagy része névtelenül vett részt a produkcióban. Félnek. A kevés kivétel egyike Taha Alwan színész, aki az arca mellé a nevét is adta. Azt mondja a Washington Post-nak, hogy ez számára személyes ügy. Két gyermekét veszítette el merényletekben. Szerinte bármilyen veszélyes is, valakinek a terroristák tudtára kell hoznia, hogy milyen ocsmányak.

{youtube}Yx0Gu0PlNjI{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez