Huszonöt palesztin házba költöztek be zsidó telepesek Kelet-Jeruzsálemben

Egy palesztinnak korántsem ajánlatos eladnia a saját házát vagy lakását zsidó telepeseknek, mivel akkor a közösségben megbélyegzik és kiközösítik, valamint a szélsőségesek akár meg is gyilkolhatják őt ezért. Ezért most egy palesztin bróker és fiatal férfi is menekül, mert a palesztin családok tudta nélkül egy zsidó telepes szervezetnek adták el az otthonaikat.

Az izraeli rendőrség védelme alatt foglalták el az új házukat a zsidó telepesek Kelet-Jeruzsálemben. Azért volt szükség fokozottabb védelemre, mert a huszonöt lakásba beköltözőket nem akarták beengedni a volt palesztin tulajdonosok, mivel „átverték őket, amikor eladták a házat”. Ugyanis a tudtukon kívül egy palesztin bróker az izraeli Elad nevű telepes szervezetnek adta el a lakásokat, amely ismert arról, hogy külföldi támogatásból veszi meg a palesztin körzetekben élők ingatlanait,eladó házait és lakásait.

„Ez nem más mint a telepesek kormányának újabb telepeseket bátorító politikája. Ezzel a palesztin identitást akarják eltörölni és teljesen körbe akarják zárni a palesztinokat a saját területükön.” – jelentette ki az eset után Száeb Erekát, az izraeliekkel tárgyaló palesztin delegáció vezetője.

Ugyanakkor a helyi palesztin beszámolók rámutattak arra, hogy az Elad rendkívül drágán vásárolta meg a lakásokat, mégpedig egy palesztin brókereken keresztül, aki viszont nagyon olcsón vette meg a tulajdonosoktól és nem értesítette őket arról, hogy kik lesznek az új tulajdonosok. Például az egyik család otthonát háromszázezer dollárért vette meg a palesztin bróker, miközben az kétszer annyit ért. Kedd reggel akartak beköltözni az új otthonukba, amikor teljesen elszabadultak az indulatok a környéken. Végül azonban a rendőri intézkedések után elfoglalhatták az új lakóhelyeiket, de később viszont összecsapásokra került sor a palesztinok és a zsidók között, több embert is letartoztattak a hatóságok.

„Komolyan ennyire hülyének néznek minket”. – jelentette ki Fadi Maragha, a Fatah helyi képviselője, aki hozzátette, hogy a palesztin szervezet megad minden segítséget az átvert családoknak. Az egyik család elbarikádozta az ajtót és nem engedte be a rendőrséget. Egy másik család például nem is tudott arról, hogy eladták a fejük felett a házat: a családfő szerint a fiuk engedély nélkül kötött üzletet és adta el az otthonukat. Azóta is keresik a fiút, aki Észak-Izraelbe menekült, mivel régebben meggyilkolták azokat, akik zsidó telepeseknek adták el a lakásukat vagy a családi házukat. Ez vonatkozik a brókerre is, aki azonban túlságosan gazdag és az izraeli hatóságok is védik, ezért Maragha szerint „aligha lesz ellene merénylet”.

A Szilván körzetében ilyen mértékű felvásárlásra legutoljára 1986-ban került sor, amikor 26 ingatlant vásároltak fel a zsidó telepesek és 90 telepes család, mintegy 500 ember, költözött be azokba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez