“Külföldi állam” áll a titokzatos iráni robbanás mögött?

Kuvaiti lapértesülés szerint egy külföldi ország robbantott  vasárnap Teherán közelében, a parchini katonai komplexumnál. Annál, amelyet összefüggésbe hoznak Irán vitatott atomprogramjával.

Az Al Rai című kuvatiti lap azt írja, hogy diplomaták szerint a szupertitkos katonai bázisnál azért robbantottak, hogy megelőzzék, hogy az Iszlám Köztársaság nukleáris robbanófejeket teszteljen. Az újság Washingtonban állomásozó, meg nem nevezett nyugati diplomatákra hivatkozik. Azt is állítja, hogy nyugati hírszerző szervezeteknél úgy vélik: Irán a létesítményben olyan kutatásokat végzett, amelyek atomprogramját szolgálják, nevezetesen nukleáris robbanófejek behelyezésével próbálkozott ballisztikus rakétákba. 

A beszámoló azt sugalmazza, hogy Izrael állt az állítólagos támadás mögött, sőt, azt állítja, hogy Irán már bosszút is állt ezért a támogatását élvező libanoni radikális Hezbollah szervezeten keresztül: szerinte ezért sebesítettek meg két izraeli katonát a héten a libanoni-izraeli határon elhelyezett robbanószerkezettel.

Több elemző is arra gyanakszik, hogy a parchini létesítmény lehet Irán atomprogramjának “füstölgő puskacsöve”. A komplexum területére 2005 óta nem engedték be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megfigyelőit. A hivatalos iráni hírügynökség, az IRNA hétfőn mindössze arról számolt be, hogy két munkás halt meg, amikor tűz ütütt ki egy robbanóanyag-gyárban Teherán keleti részén. Egy ellenzéki oldal viszont arról írt, hogy hatalmas robbanás történt a parchini katonai komplexumnál, 30 kilométerre a fővárostól. 15 kilométerrel távolabb is ablakokat tört be, és a fénye nagy távolságról is látszott.

A washingtoni Institute for Science and International Security intézet arról számolt be, hogy műholdfelvételek tanúsága szerint Parchinban hat épület sérült meg vagy dőlt romba. Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége szeretne a helyszínre látogatni, de Irán erre eddig nem adott engedélyt. Teheránban azt mondják: Parchin teljesen hagyományos katonai létesítmény, az iráni nukleáris program pedig teljes egészében békés célokat szolgál.

A bécsi székhelyű atomenergia ügynökség a múlt hónapban azt közölte, hogy az eddiginél nagyobb aktivitás figyelhető meg a Parchin katonai támaszponton. És hogy Irán elmulasztott határidőre válaszolni a nukleáris iparáról feltett kérdésekre. Amelyről hat nagyhatalommal folytat tárgyalásokat, miután a Nyugat azzal gyanúsítja, hogy atomfegyvert próbál előállítani. Teherán tagadja ezt, azt mondja, csak atomenergiát termel.

A megbeszélések középpontjában az Irán elleni szankciók feloldása áll, cserébe az iráni urándúsító program visszafogásáért. Eredetileg július 20-ig kellett volna megállapodásra jutni, de ez nem történt meg. Az új határidő november 24.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez