A brit parlament felszólította a kormányt Palesztina elismerésére

Az izraeli külügyminisztérium elítélte, a palesztinok üdvözölték, hogy a brit parlament felszólította a kormányt: ismerje el a palesztin államiságot – jelentette kedden a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

„A palesztin állam túl korai elismerése több ország által azt a hamis üzenetet küldi a palesztinoknak, hogy nem kell figyelembe venniük a mindkét felet kötelező súlyos vállalásokat. A döntés kárt okozhat mindkét oldalnak, mert rontja a béke megteremtésének esélyeit” – olvasható a külügyminisztérium közleményében.

„A palesztin államisághoz tárgyalásokon át vezet az út” – állítja az izraeli külügy, egyoldalú lépésnek tekintve a brit parlamenti határozatot, mert szerinte az aláássa az izraeliek és a palesztinok között kétoldalú tárgyalásokkal elérhető béke lehetőségét. „A palesztin államot abban az esetben lehetne elismerni, ha sikeresen lezárultak a közvetlen béketárgyalások Izrael és a Palesztin Hatóság között” – tették hozzá.

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) viszont üdvözölte a brit parlament határozatát, és felszólította a londoni kormányt, hogy emelje azt kormányzati szintre, valamint deklarálja államnak Palesztinát.

„Az önrendelkezéshez való jogunk soha nem volt egyezkedés kérdése. Palesztina elismerése nem függ az Izraellel folytatott tárgyalások eredményétől. Izrael erre vonatkozó állításai nemcsak igazságtalanok, hanem erkölcstelenek is” – jelentette ki Hanan Asrávi, a PFSZ vezető tisztségviselője.

Előzőleg többórás vita után, egy hétfő éjjel megtartott szavazáson a brit alsóházi képviselők közül 274-en támogatták a beterjesztést, ellene tizenketten szavaztak. A brit kormány tagjai nem vettek részt sem a parlamenti vitán, sem a szavazáson.

A kormány szóvivője a szavazás előtt bejelentette, hogy London nem változtat a palesztin kérdésben eddig követett politikáján, vagyis egyelőre hivatalosan nem ismeri el a palesztin államiságot, de fenntartja magának a jogot arra, hogy ezt megtegye, ha a békefolyamat előmozdítása érdekében ezt látja helyénvalónak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Bebtó Zoltán

    Felszólítom a Magyar kormányt Palesztina elismerésére !

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez