Bagdad nincs közvetlen veszélyben

A legkevesebb 26 ember halálát okozó tegnapi robbantások és az Iszlám Állam anbari előretörése ellenére Bagdadban továbbra sem kell tartani attól, hogy benyomulhatnak a dzsihádisták – közölte újságírókkal a Pentagon szóvivője. John Kirby ellentengernagy arról is beszélt, hogy  Kobane igazából  azért fontos, mert a dzsihádistáknak az.

Az iraki fővárosban az egyik kettős merényletet az Iszlám Állam hajtotta végre síita önkéntes harcosok ellen: legalábbis ezt állítják maguk a dzsihádisták. Ennek ellenére a Pentagon “nem hiszi, hogy Bagdad közvetlen veszélyben lenne” – mondta a szóvivő. A város ugyanis nincs bekerítve, és attól sem kell tartani szerinte, hogy lerohanják: csak kisebb dzsihádista csapatok vannak ugyanis a környéken. Az iraki biztonsági erők pedig ezúttal nagyon hathatósan folytatják védelmi állásaik megerősítését Bagdad körül.

Az iraki fővároshoz az augusztus 8-án kezdett légicsapások ellenére ugyanakkor folyamatosan közelebb jutnak az Iszlám Állam harcosai, ezért tartanak sokan attól, hogy rövidesen nyomást gyakorolhatnak a külső kerületekre. Anbar tartományban a héten jelentősen csökkent a koalíciós légicsapások száma, miközben a szíriai-kurd határon fekvő Kobánénál nőtt. Kirby szerint ez azért volt, mert “rettenetes” időjárás és homokviharok hátráltatták az iraki akciókat, és ezért inkább Kobánéhoz irányították a gépeket.

Az észak-szíriai városnál a helyi kurd vezetők azt jelentették, hogy egyes kerületekből sikerült kiszorítaniuk az ISIS harcosait. Ebben vélhetően segítségükre volt a több tucat légicsapás is. “Jóllehet a biztonsági helyzet továbbra is éles, a dzsihádisták előretörése lassulni látszik, és tudjuk, hogy nagy veszteségeket okoztunk nekik” – mondja a Pentagon szóvivője.

Kirby admirális szerint Kobáne nem feltétlenül stratégiai pont: inkább azért fontos, mert az Iszlám Állam olyan nagy energiát fektet az elfoglalásába. Meg humanitárius okokból, az ott rekedt és onnét elmenekült civilek miatt.”Ami Kobánét jelentőssé teszi, az az, hogy az ISIS akarja. És minél inkább akarja, annál több embert és forrást küld oda. Ezáltal pedig egyre több támadható célpontunk lesz a városnál.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez