Cinikus játék Törökország politikája az izraeli védelmi miniszter szerint

Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter bírálta Törökországot és Recep Tayyip Erdogan török elnököt Chuck Hagel amerikai védelmi miniszterrel tartott washingtoni tárgyalásán – közölte szerdán a Háárec című izraeli újság honlapja.

 

Jaalon Törökországot Katarral együtt a Muzulmán Testvériség legjelentősebb közel-keleti támogatójának, Erdogant pedig a mozgalom “ismert követőjének” nevezte. A Muzulmán Testvériségből nőtt ki a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális mozgalom, amelyet Izrael terrorista szervezetnek tart.

“Törökország cinikus játékot játszik. Egyrészt a NATO tagja, másrészt támogatja az Izrael elleni terrort” – jelentette ki az izraeli védelmi tárca vezetője a keddi tárgyaláson. A Hamász a gázai mellett működő másik főhadiszállását, a damaszkuszit áthelyezte Isztambulba, Törökország – dacára annak, hogy NATO-tag – eltűri ezt. Törökország politikája gyakran szemben áll az amerikai érdekekkel – tette hozzá.

Móse Jaalon megbeszélésein üdvözölte az Izrael és Amerika közötti szoros kapcsolatokat, és köszönetet mondott Washington támogatásért, különösen azokért a rakétákért, amelyekből Izrael kiépítette Vaskupola nevű légvédelmi rendszertét.
Az izraeli politikus Amerikában is megismételte néhány közelmúltban hangoztatott állítását a palesztin-izraeli viszály ügyében, egyebek között azt, hogy a palesztinokat és elnöküket, Mahmúd Abbászt csak Izrael megsemmisítése érdekli.
Szerinte a palesztinok Ciszjordániában “politikai függetlenséget” élveznek, s kifejtette, hogy nem tud elképzelni olyan helyzetet, amelyben Jeruzsálem teljes cselekvési szabadságot biztosít számukra biztonságpolitikai kérdésekben. “Ha akarja, nevezze államnak vagy palesztin birodalomnak, de csakis autonómia lesz” – szögezte le Hagelnek.

Jaalon nem rejtette véka alá az egyre mélyülő nézetkülönbségeket Jeruzsálem és Washington között az iráni nukleáris tárgyalások ügyében sem, és kijelentette, hogy Izraelben attól tartanak: kedvezőtlen megállapodás születik a nyugati hatalmak és Teherán között.

Az urán dúsítására szolgáló centrifugák számát szabályozó tárgyalásokra utalva azt mondta, hogy “már egyetlen centrifuga” lehetővé tétele is rossz megállapodás, és ez Jaalon szerint arra készteti Izraelt, hogy “mérlegelje a lehetőségeit”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez