Nem hagyják magukat az iráni nők

Iszfahán a mi városunk, a biztonság a mi jogunk. Ezzel a jelszóval tartottak tüntetést tegnap a nők abban az iráni városban, ahol sósavval öntöttek le több nőt, állítólag azért, mert nem öltöztek eléggé decensen. Vagyis nem takartak el annyit magukból, amennyit a törvény és a konzervatívok előírnak.

A támadók motorkerékpáron érkeznek: megállnak az autók mellett, úgy löttyintik rá a maró savat a volánnál ülő nőkre. Akik közül sokan már nem is mernek lehúzott ablaknál vezetni.  Iránban korábban nem voltak ilyen esetek: csak Afganisztánból, Pakisztánból és Indiából érkeztek ilyen hírek. Most nem csak a Teherántól 450 kilométerre délre fekvő történelmi várost érte sokként az, hogy Iránban is megjelentek: az egész országban felhördültek az emberek. Iszfahánban a helyi bíróság előtt tüntetettek, a hivatalos hírügynökség, az IRNA szerint körülbelül ezren.

Az 1979-es forradalom óta az Iszlám Köztársaságban törvény írja elő azt, hogy a nőknek bő, mindent elrejtő ruhában kell járniuk, és be kell fedniük a hajukat és a nyakukat is. A fegyelem az elmúlt években lazult, sokan vékony kabátot hordanak és a kendőt is hagyják egyre hátrébb csúszni a hajukon. Erre gyakran ugrik az erkölcsrendőrség, és újabban az önbíráskodó savas támadók is.

A közösségi médiaoldalak szerint több mint tucatnyi ilyen eset volt már Iszfahánban. A rendőrség négyről beszél, és őrizetbe is vett néhány gyanúsítottat. Akiket vélhetően az is tüzelt, hogy nemrégiben sok konzervatív parlamenti képviselő kérte a reformer Rohani elnöktől: tartassa be szigorúbban az öltözködési előírásokat, persze a rendőrség segítségével. Az iszfaháni ügyben az államfő is megszólalt. Azt mondta, óvatosan közelítsék meg a történteket, ne legyenek fanatikusak az irániak. Nem kell mindenekelőtt a nők öltözködésére koncentrálni ahhoz, hogy elkerüljék a bűnt. Az iszfaháni tüntetés túlmutatott önmagán. A Facebookra feltöltött videók szerint a résztvevők azt is kiabálták, hogy le a vallási szélsőségesekkel. A demonstrációt egyébként az után szervezték, hogy az egészségügyi miniszter meglátogatta a kórházban az egyik áldozatot. Aki elveszítette a jobb szemét a támadásban. A fején hatalmas kötéssel mesélte el, mi is történt vele.

Azt mondta: egyetemista, azért tanult, mert tervei voltak. “Éppen vezettem, amikor a támadó ellopta az egész életemet. Senki nem tudta, mitévő legyen, hogyan segítsen. A mentő csak 45 perc múlva ért ki. A bal szemem még megvan. Kérem, segítsen, hogy lássak” – könyörgött műtétért a miniszternek. (Fotó: Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez