A szíriai kurdok nem kérnek a fegyveres ellenzék segítségéből

A szíriai kurdok szinte azonnal cáfolták azokat az értesüléseket, miszerint elfogadták volna a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) segítéségét Kobáne védelmére. Ennek oka, hogy a kurd politikusok szerint Erdogan “nagylelkű ajánlata” valójában csapda és terroristákkal együtt a kurd milíciákat is kiűznék Kobáne mellől. Mindeközben az iraki kurdok és hadsereg sikeres hadműveleteket indítottak a terroristák ellen.

Mohamed Száleh Muszlim, a szíriai kurdok legerősebb pártjának, a Demokratikus Unió Pártnak (PYD) a vezetője az egyik televíziós nyilatkozatában tagadta azokat a híreszteléseket, miszerint a kurdok elfogadták volna Recep Tayyip Erdogan ajánlatát, miszerint a pesmergák helyett a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) 1300 fegyveresét fogadták volna el. “Az igaz, hogy tárgyaltunk a szíriai fegyveres ellenzékkel, de semmi olyan egyezményre nem került sor, amiről Erdogan elnök beszélt” – nyilatkozta a párt vezetője.

Hozzátette még, hogy a szíriai kurdoknak nincs szükségük az FSA fegyveres segítségére Kobané védelme során. Sőt Mohamed Száleh felszólította az FSA-t, hogyha tényleg segíteni akar, akkor inkább Aleppótól északra kellene frontot nyitniuk. Egy másik PYD-tag arról nyilatkozott, hogy az FSA “segélynyújtásának” kérdésben nagy az egyetértés a kurdok között ” A Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) már teljesen Erdogan irányítása és befolyása alatt áll, Törökország maradt az egyetlen fontosabb támogatójuk. Lényegében Ankara fegyveres beavatkozásra akarja felhasználni őket, mivel a török hadsereg helyet az FSA végezné el a piszkos munkát és a terroristákkal együtt minket is elűznének Kobáne mellől.”

Az állítólagos megegyezésről szóló információt Tallinnban tartott sajtótájékoztatóján közölte Recep Tayyip Erdogan török államfő. “Barack Obama amerikai elnökkel tárgyalva megállapodtunk arról, hogy a Szabad Szíriai Hadsereget választjuk elsőként Kobani megerősítéséhez és csak másodikként a pesmergákat” – jelentette ki csütörtökön Erdogan. A török elnök Tallinban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az iraki kurd autonóm terület kétszáz pesmerga harcost készül küldeni Kobanihoz, de helyettük inkább az FSA erőket vegyék igénybe.

Kobáne ostroma továbbra is zajlik, szinte állandóan változik a helyzet az észak-szíriai frontokon. Ellenben az iraki fronton komoly eredményeket sikerült elérniük nemcsak a pesmergáknak, hanem a iraki hadseregnek is. Vasárnap kora reggel – miután az amerikaiak által vezetett koalíció légicsapásokat hajtott végre az “Iszlám Állam” nevű terroristacsoport állásai ellen – öt különböző irányból közelítették meg Zumart, megtörték a szélsőséges iszlamisták heves ellenállását és elfoglalták a várost. Ez a települést augusztus 3-a óta a “kalifátus” erői tartották az ellenőrzésük alatt. Zumar kiemelt stratégiai jelentőséggel bír: Moszultól délkeletre, a Tigris folyó vízgyűjtő területén fekszik.

Ezzel párhuzamosan az iraki hadseregnek – a síita milíciák segítségével – sikerült több Bagdad körüli települést is visszafoglalniuk a terroristáktól. Az iraki hadseregnek al-Sakhar visszavételével az Iszlám Állam nevű terrorista csoport már nem fog tudni támadást indítani a főváros ellen, tehát gyakorlatilag a kormányerők ellenőrzése alá került Bagdad körüli vidék, csupán egy-két kisebb településen maradtak még terroristák. A hadműveletekben hatvanhét iraki katona és háromszáz dzsihádista vesztette életét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez