Hazatérhet Jordániába a bibliai kor legfontosabb lelete

Jordániát – érthető módon – zavarja, hogy ókori történelmének legfontosabb emléke az országtól több ezer kilométerre egy párizsi múzeumban van. Most azonban esély van arra, hogy a kőoszlop “hazatérjen”.

Az ammáni francia nagykövetség tájékoztatta a Mésa Emberi Jogi és Kutató Központot, hogy a Mésa-sztélé visszajuttatását kezdeményező kérvényüket átadták a Louvre-nak, mondta a jordániai központ elnöke. Elmondásuk szerint többször megkeresték ezzel a szándékkal már a nagykövetséget. A bazalttábla kiemelt fontosságú az ország kulturális öröksége és történelme szempontjából, ezért szeretnék, ha visszakerülne Jordániába. A 124 cm-es bazalttáblát 1868-ban fedezte fel egy elzászi misszionárius a Holt-tenger keleti partján. Megpróbálta elintézni Németországba szállítását, de mielőtt elvihették volna a többi jeruzsálemi diplomata is tudomást szerzett róla és felismerte történelmi fontosságát. A következő harcokban a kőtáblát darabokra törték, és így került Európába. 23 évvel megtalálása után egyesült az összes elem, és a párizsi Louvre-ban állították ki – azóta is ott van. A sztélét Kr. e. 850 körül készítették és a moabiták győzelmét dokumentálja a megszálló Izrael felett. A rajta található szöveg moábi nyelven, óhéber betűkkel íródott és számos Bibliai utalás van benne. A Louvre szerint a kőtábla az egyik legfontosabb elsődleges forrása a bibliai történelemnek. A nemzetközi tudományos élet meglehetősen megosztott a hasonló kérésekkel kapcsolatban: elméletben mindenki elismeri, hogy annak az országnak, amelynek területén találták az értékes műkincset joga van visszakérni azt az európai vagy amerikai múzeumoktól, ha nem jogszerűen, vásárlás útján került oda. Sokan azonban úgy tartják, a Közel-Keleten sajnos sokkal kevésbé lenne biztonságban egy hasonló értékes műtárgy.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez