Hazaengedték Guantánamóból a feltételezett kuvaiti terroristát

Tizenkét évig tartották fogva, majd úgy döntöttek: már nem jelent veszélyt, ezért hazamehet. Ő volt az egyik legrégebbi fogoly Guantanamón.

A 37 éves Fawzi al-Odah 2002 óta először léphetett ki a Guantánamó-öbölben található börtön kapuin, miután az amerikai felülvizsgálati testülete megállapította, hogy az egykoron Pakisztánban elfogott, és al-kaidás, valamint tálib kapcsolatai miatt elítélt férfi  „megjavult”. Ő maga egyébként mindvégig tagadta a vádakat. Azt állítja: Koránt tanítani és segélyt vinni ment annak idején Pakisztánba.

A héten repült haza a kuvaiti kormány egyik magángépével. Ügyvédjén keresztül újságíróknak a következőket nyilatkozta: „Nincs benne keserűség, sem harag, csak az öröm, hogy végre hazatérhet.”

Kezdeti megkönnyebbülése ellenére Odah még nincs túl a megpróbáltatásokon, hiszen egy évet kell még egy militánsokat rehabilitáló táborban töltenie. Ha lejárt az „átnevelési próbaidő”, végre újra teljes életet élhet.

Ő egyébként az első rab május óta, akit elengedtek: akkor öt tálibot cseréltek ki egy afgán lázadók által elfogott amerikai őrmesterre. Most 148 fogoly van az amerikai hadtengerészeti támaszponton, amelynek bezárását Obama elnök többször megígérte. A létesítményt 2002 januárjában nyitották meg az amerikaiak, az előző évi, szeptember 11-i terrortámadások után.   

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez