Az Arab-félszigeten fekvő országban rendezett találkozón John Kerry amerikai és Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter mellett az Európai Unió képviseletében Catherine Ashton vesz részt. A jelenlegi nukleáris tárgyalások célja, hogy november 24-ig tető alá hozzák az iráni atomprogram körüli kételyeket eloszlató végleges megállapodást. Eredetileg július 20-ig kellett volna erről az ideiglenes megegyezést felváltó megállapodásról eredményre jutni, ez azonban meghiúsult. A felek – Teherán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország – ezért november 24-ig meghosszabbították a határidőt.
A nyugati hatalmak és Izrael azzal vádolják Teheránt, hogy békés célú nukleáris tevékenység leple alatt atomfegyver előállítására törekszik. Ezt az állítást az iráni kormány következetesen elutasítja. A nemzetközi közösség arra igyekszik rávenni Teheránt: adjon objektív garanciákat arra, hogy nem gyárt nukleáris fegyvert, cserébe pedig feloldanák az iráni gazdaságot sújtó büntetőintézkedéseket. Az al-Monitor című lap ezért összegyűjtötte azt a hét indokot, amik miatt úgy gondolja, hogy az iráni atomprogram valóban békés célú, és az első iráni atombomba előállítására még éveket, sőt akár évtizedet kellene várni.
1. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerepe. A NAÜ-nek megvan a maga szabályzata, ellenőrző rendszere, és protokollja. A NAÜ emberei profik, akik képesek a “sorok között” olvasni.
2. Dúsítás. Egy atombomba előállításához minimum 90 százalékos urán kell, amely már néhány 10 kg-nyi robbanó töltet elérje a kritikus értéket. Ezzel szemben Irán – a NAÜ ellenőrei szerint is – eddig sem tudott húsz százalék fölé dúsítani. A 2013-as előzetes genfi megállapodás értelmében Teherán nem fogja 5% fölé dúsítani az uránt, s a meglévő 20%-ot pedig ismételten felhígítja.
3. Centrifugák kérdése. Teheránnak, ha tényleg nukleáris fegyvert állítana elő, szükséges nemcsak megemelnie, hanem szinkronizálnia is a meglévő centrifugákat. Ez azonban nagyon hosszú folyamat. A NAÜ legpesszimistább becsélesei szerint is Irán erre legkorábban csak 2021-ben lesz képes a busheri atomerőműben. Ennyi ideig tart ugyanis, amíg az orosz atomenergetikai vállalatok beszerelik ott a korábban megrendelt centrifugákat. Jelenleg Iránnak körülbelül 22 000 ilyen berendezése van, de újabb 10 000-re lenne szükség egy atombomba előállításához.
4. Nehézvíz. Az araki nehézvíz üzemet szigorú felügyelet alatt tartja a NAÜ, miközben annak reaktora nem lenne képes akkora mennyiségű nehézvizet előállítani, amekkora egy atombombához kell. Egy újabb nehézvíz-üzem létesítése pedig hat-hét évbe telhet.
5. Fatva. Khomenei ajatollah, Irán korábbi Legfelső Vezetője fatvát bocsátot ki arról, hogy Irán nem állíthat elő tömegpusztító fegyvert. Ennek okát a rendkívül véres iraki-iráni háborúhoz lehetne visszavezetni, amikor is Irak egymás után lőtte ki a vegyi fegyvereit az iráni hadseregre és civilekre. A támadásokban körülbelül 100 000 ember vesztette életét, s további 250 000 – 300 000 szerzett maradandó sérülést. Habár egyes elemzők szerint a fatva csak „papírforma”, és az iráni kormány meg tudná kerülni, de ezt a Foreign Policy szerint nagyon nehéz lenne kivitelezni, és óriásit kockáztatna vele az iráni vezetés. Egy fatva megszegésével a törvény szerint bíróság elé állítható akár az elnök is. Ha esetleg ezt mégis sikerülne megúszni vagy elkerülni, még mindig ott a Legfelső Vezető, vagyis esetünkben Ali Hamenei. Ő pedig rendelkezik akkora hatalommal, hogy megbuktassa a fatvát megszegő iráni elnököt.
6. Szankciók. Habár a nyugati szankciók nem voltak megsemmisítő csapással az iráni gazdaságra, Teherán inkább Ázsia (India, Kína, Japán, Dél-Korea) és Oroszország felé fordult, de így is éreztették a hatásukat és egyes szektorokban súlyos következményekkel jártak (például repülőgépgyártás). A Roháni-féle kormány nem szeretne újabb büntetőintézkedéseket, mert azok igencsak kikezdenék az iráni mérsékelt kormány népszerűségét, és nehéz helyzetbe hoznák az iráni gazdaságot, amelynek most éppen elég gondja van a csökkenő olajárakkal.
7. Az elnök személye. Ha az eddigi iráni vezetők közül volt valaki, aki tényleg elő akart állítani saját atombombát, nos, az Mahmúd Ahmadinezsád lehetett, aki ebben a kérdésben hajlandó lett volna nekimenni még az Őrzők Tanácsának és Ali Hameneinek is. Az ő kemény Izrael-ellenes és Nyugatot bíráló politikája, valamint a Szaúd-Arábia ellen irányuló regionális hidegháborúja miatt valóban elképzelhető volt, hogy Teherán valóban a nukleáris fegyverek előállítására használja az atomprogrmját. Ám Ahmadinezsádnak a nyolc év alatt sem sikerült ezt végrehajtania, pedig állítólag nem kis segítséget kapott az észak-koreai diktátortól, Kim Dzsong-iltől. Ezzel szemben Hasszán Róhani sokkal mérsékeltebb és nyugodtabb politikát folytat, és minden téren hajlandó együttműködni a NAÜ-val. Az iráni vallástudós számára valóságos eretnekséggel és istenkáromlással érne fel, ha megszegné Khomenei fatváját a tömegpusztító fegyverekről.
+1. Izrael. Kicsit paradoxnak és értelmetlennek tűnik, de ha alaposan megnézzük, éppen Izraelnek köszönhető a békés célú iráni atomprogram. A Moszad által végrehajtott merényletek és támadások ugyanis sok esetben nemcsak hátráltatták, hanem évekre vissza is vetették volna az iráni atomfegyverek előállítását. Az izraeli hírszerzés és titkosszolgálat szinte minden alkalmat és eszközt megragadott arra, hogy merényletek hajtson végre az iráni atomtudósok ellen: autóra tapasztott mágneses bombákkal, motorra szerelt pokolgépekkel, vagy fejlövésekkel. 2010 novemberében felrobbantották Medzsid Shahriarit, a Sahid Behesti egyetem nukleáris mérnöki karának oktatóját. 2012-ben mágneses aknával végeztek az atomfizikával és kémiával is foglalkozó Mosztafa Ahmadi-Rosan professzorral, aki a natanzi urándúsító kereskedelmi részlegén dolgozott. A lézerekkel és radioaktív izotópokkal foglalkozó Abbaszi-Davani azonban túlélt egy merényletet, de iráni források szerint ezután “távol maradt az iráni atomprogramtól”. De néha olyan ellen is követtek el merényletet, akinek semmi köze nem volt az atomprogramhoz: 2009. január 12-én például Maszúd Alimohammedi kvantumelméletet tanító fizikaprofesszort robbantották fel. A merényleteken kívül Izrael és az Egyesült Államok “kibernetikai támadást” is végrehajtott Irán ellen. A Stuxnet nevű vírus 2010-ben 45 000 fontos gépet fertőzött meg. A vírus történelmi jelentősége abban áll, hogy bizonyítottan külső károkat okozott egy káros szoftver: a natanz-i urándúsítóban ezer IR-1 típusú urándúsító centrifugát égetett le. A Stuxnet egyszerűen széthajtotta őket.
Az izraeli támadások azóta sem álltak le: idén márciusban már egyszer beszámoltak az iráni hatóságok egy akkor meghiúsított szabotázsakcióról az araki reaktor ellen, és Teherán szerint októberben is megpróbáltak kárt tenni a nehézvíz szállítására kijelölt tartályaikban, de akkor meghiúsították a szabotázsakciót. Tehát ezek az izraeli lépések pontosan afelé terelték Teheránt, hogy inkább a békés célú atomenergiával, mintsem az atombomba előállításával foglalkozzon.
Az iráni vezetés ugyanis tudja, hogyha valóban komolyan gondolná az iráni atombomba előállítását, akkor Izrael bevetné akár a légierejét is, hogy megakadályozza az első iráni atombomba elkészülését. Teherán ugyanis nem szeretne úgy járni, mint Szaddám Husszein 1981-ben: az izraeli légierő – iráni titkosszolgálat segítségével – lebombázta iraki atomprogram központjának számító osiraki erőművet. Bagdad nem kevés pénzt és erőforrást ölt bele a projektbe, ami később hozzjárult az arab ország eladósodásához…