Sikertelen a sztrájk Zimbabwében – titkos dokumentumok a választások eredményéről xxx

Továbbra sem közölték hivatalosan a március 29-i zimbabwei elnökválasztás eredményét. Az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) a héten általános sztrájkot hirdetett – ma azonban a legtöbb bolt és intézmény zavartalanul üzemel Zimbabwében.

A kenyai Nation tudósítója arról számolt be, hogy továbbra is erős a rendőri és a katonai jelenlét az ország nagyobb városaiban. A fegyveres erők a nagyobb utakon útzárakat állítottak fel, és rendszeresen járőröznek a városok utcáin. Egyes beszámolók szerint a sztrájkoló üzletvezetőket erőszakkal kényszerítették üzleteik kinyitására. Problémák voltak a sztrájk meghirdetésével is: mivel mind az írott, mind az elektronikus sajtó állami kézben van, a szervezők szinte csak röplapok segítségével tehették közzé a felhívást. Az emberek nagy része így nem is értesült a meghirdetett sztrájkról.
Az MDC a sztrájkot azután hirdette meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította a választások eredményének azonnali nyilvánosságra hozásáról szóló kérelmét. Az ellenzék szerint a késlekedés annak köszönhető, hogy a választásokat az MDC vezetője, Morgan Tsvanigrai nyerte az országot 28 éve irányító Robert Mugabéval szemben.
A Sky News hírcsatorna pár napja olyan dokumentumok birtokába jutott, melyek az újságírók szerint egyértelműen bizonyítják az ellenzék győzelmét. A következő bejátszás az ellenzékiek meghurcoltatását és a választások eredményéről kiszivárgott titkos dokumentumokat mutatja be.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez