A kígyó feje védekezik

A “feltámadt” Abu Bakr al-Bagdadi,az Iszlám Állam vezetője legelső üzenetében Szaúd-Arábiát úgy nevezte meg, mint a “kígyó fejét, amit le kell vágni”. Rijád ezért megszigorította a biztonsági intézkedéseket az országban, növelte az iraki-szaúdi határon állomásozó katonák számát, és kibővíti az “Szaúdi-erődöt”.

Az elmúlt hetekben Szaúd-Arábiában több mint ötven szaúdi állampolgárt tartóztattak le, akik a hatóságok szerint Szíriában az Iszlám Állam vagy valamely másik terrorista szervezet oldalán harcoltak. A szaúdi hatóságok elképesztően megszigorították a biztonsági intézkedéseket, Rijád ugyanis attól tart, hogy Abu Bakr al-Bagdadi Szaúd-Arábiát és az uralkodócsaládot fenyegető üzenete után a Perzsa-öböl menti monarchia kerül sorra. Az elemzők szerint ennek ugyan kicsi a valószínűsége, mert a szaúdi hadsereg az egyik legnagyobb és legfejlettebb a régióban (azért hozzá kell tenni, hogy ellentétben a szíriaival és az irakival, kevés harci tapasztalattal bír), de korántsem elképzelhetetlen. Főleg azért, mert Irakban és Szíriában egyelőre beálltak a frontok, Libanont nem sikerült destabilizálni, így a két potenciális célpont Jordánia és Szaúd-Arábia maradt.

Ezért Rijád tegnap úgy döntött, hogy kiszélesíti az iraki-szaúdi határ mentén épülő védelmi rendszerét. “A biztonsági övezet szélességét 20 kilométeresre növelték” – jelentette ki Mohamed al-Fahimi, a határőrség egyik szóvivője. A hatóságok arra szólították fel a szaúdi állampolgárokat, különösképpen pedig a térségben lakókat, hogy ne közelítsék meg az iraki határt. A Perzsa-öböl menti monarchiában szeptember elején készült el az ország északi határa mentén húzódó, 900 kilométer hosszú, többrétegű kerítés. Ez az első szakasza annak a csúcstechnológiás biztonsági kerítésnek, amely a tervek szerint teljesen körül fogja venni Szaúd-Arábiát. A határmenti térséget megfigyelőtornyokkal, infravörös kamerákkal és radarokkal szerelik fel.

„A Daesh (ISIS) és az al-Kaida már elkezdte a szaúdi hadműveleteit” – jelentette ki Mansúr Turki generális, majd hozzátette: „Elsősorban a síitákat pécézték ki maguknak, céljuk egy felekezetek közötti vallásháború kirobbantása a monarchiában”. Ezzel a katonai vezető arra az esetre utalt, amikor november 3-án al-Ahsa környékén nyolc síitát lőttek le, akik éppen az Ashúra nevű szent napra készültek. A síita Ashúra ünnepen, amelyet a muszlimok első hónapjának 10. napján tartanak, lényegében arra emlékeznek, amikor  680-ban Mohamed próféta unokáját, Husszein imámot – 72 követőjével együtt – a mai Irak területén található Karbalában brutálisan lemészárolták Jazid kalifa katonái.

A vahabista szélsőségesek azért támadják a síitákat, mert ők viszonylag védtelenek a külső támadásokkal szemben.  A szaúdi hatóságok megerősítették a legtöbb kormányzati, katonai és vallási épület biztonságát, és a titkosszolgálatok állandóan figyelik a környéket. Ellenben a síita településeknél nem növelték a védelmet, sőt azt a kevés “önvédelmi kapacitást”, ami volt, még jobban lecsökkentették. A kormány aktívan diszkriminálja a síitákat, különösen vélt iráni kapcsolataikat rója fel nekik. Ezért viszont rendszeresek a lázongások. 2011 óta a síiták körében gyakran törnek ki zavargások, de ezeket aztán a hatóságok rendre leverik, majd lefegyverzik a résztvevőket. Nimral-Nimr, a síita prédikátor halálos ítélete óta pedig még inkább szigorították az ellenőrzést a síiták körében, nehogy újabb zavargások törjenek ki. 

A szaúdi hírszerzés jelentései szerint körülbelül 2000-2100 szaúdi állampolgár harcolhatott valamilyen militáns vagy terrorista csoport oldalán Szíriában. Ezekből 600 már hazatért, őket megfigyelés alatt tartják. Márciusban Rijád ultimátumot adott ki: ha tizenöt napon belül nem térnek vissza a szaúdiak, akkor terroristáknak minősülnek, és akár ki is végezhetőek. Ez azonban korántsem hatotta meg a legtöbb szaúdi dzsihadistát, akik többször bosszút esküdtek az uralkodóház ellen, és kamerák előtt ették meg szaúdi útleveleiket, ezzel is mutatva: nem tartják magukat szaúdi állampolgárnak, szerintük Szaúd-Arábia “mesterséges kreálmány”. Turki szerint március óta újabb 200-250 szaúdi állampolgár ment ki Szíriába, de Irakban is felbukkantak már. „Volt olyan Daesh (ISIS) harcos, aki szaúdi visszatérte után a pénteki prédikációkat írta. Ez a csoport bárhova be tud szivárogni és hangoztatja a propagandáját” – fejezte be az interjút a generális. 

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez