A Kongói Demokratikus Köztársaság elkötelezte magát amellett, hogy megbünteti a nemi erőszakot elkövetőket

A Kongói Demokratikus Köztársaság (RDC) külügyminisztere, Alexis Thambwe Mwamba követelte az ENSZ Közgyűlésen elhangzott beszédében, hogy a hazájában elkövetett bűncselekményeket retorzió kövesse.

Alexis Thambwe Mwamba arról beszélt, hogy a bűncselekmények az ország 80%-át érintik, főleg Dél-Kivut és Észak-Kivut, amely tartományok a Kongói Demokratikus Köztársaság leginkább háborús övezeteibe tartoznak.

Igazságot kell szolgáltatni a megerőszakolt nőknek és lányoknak” – jelentette ki a külügyminiszter. A Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke, Joseph Kabila megígérte, hogy a továbbiakban súlyosan megbüntetik a bűncselekmények elkövetőit.

 

Mwamba úgy véli, a helyzet javulóban van az ország keleti részén, és kiemelte a katonai műveletek pozitív eredményeit, amiket Ruanda és Uganda együttes leszerelésében értek el. „A béke progresszív módon elfogadottá válik, ami jó a kongói lakosság számára.”

 

Ami a védelmi felelősséget illeti, Mwamba kijelentette, minden államnak megvan a lehetősége, hogy megóvja a lakosságot a népirtástól, a háborús bűncselekményektől és az etnikai tisztogatásoktól. „Azt gondolom, hogy a nemzetközi közösség főszerepet játszik ezen a területen. A megerősítés szempontjából az államok intézményi kapacitását kell támogatni, különösen az országok kormányai és a konfliktusok kiváltói között” – tette hozzá a külügyminiszter.

 

 

Forrás: Allafrica

 

Szerkesztette: Raymond Irambo

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez