Életmentő magyar orvosok Kongó szívében

Támogatóinak köszönhetően az Afrikai – Magyar Egyesület immár harmadik alkalommal önkéntes orvosokat küld Kelet – Kongóba a Háború Gyermekei Segélyakció keretében.

A 3 fős csapat a mai napon, 2009. június 9-én utazik el Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül megérkezzen a kelet – kongói Rutshuruba és megkezdje 1 hónapos gyógyító tevékenységét. A TEVA és az EGIS gyógyszerekkel, az EGYPTAIR 100 kg egészségügyi felszerelés helyszínre juttatásával járul hozzá, hogy orvosaink mobil klinika üzemeltetésével segíthessenek a harcok következtében nincstelenné vált családokon, alultáplált, beteg gyermekeken.

Kongóban tartózkodó koordinátorunk elmondása szerint a Kiwanja menekülttábor és a közeli falvak lakói nagyon várják már, hogy megérkezzenek az új magyar orvosok. A Háború Gyermekei Segélyakció első és második önkéntes orvosi missziójának tagjait megszerették és nagy becsben tartották a helyiek. Ez nem csoda, hiszen egy hónapon keresztül önkénteseink olyan helyen gyógyítottak, ahol több tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, szakemberek és eszközök hiánya miatt. Orvosainkat az ugandai – kongói határnál most is a MONUC katonái várják. Az ENSZ kongói kéksisakosai állandó kísérőként gondoskodnak önkénteseink biztonságáról, hiszen a magyar orvosok háborús övezetben fogják végezni áldozatos munkájukat.

Kembe Sorel, az Afrikai – Magyar Egyesület házigazdájaként, meleg szavakkal köszöntötte a harmadik orvosi misszió tagjait az Afrika Centrumban rendezett sajtótájékoztatón. Dr. Pongrácz Mária marosvásárhelyi háziorvos, Dr. Veréb Ilona szegedi mikrobiológus szakorvos és Dr. Nagy Andrea budapesti tüdőgyógyász fogják folytatni kollégáik februárban és áprilisban megkezdett munkáját kinti koordinátorunk Schumicky Lilla közreműködésével. Hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, rászorulókon segítenek majd, akiknek a menekülés és a kifosztottság miatt teljesen legyengült a szervezetük, a betegségeknek így könnyebben áldozatául eshetnek.

Az AHU első és második orvosi missziója rendkívül sikeres volt. Önkénteseink biztonságban dolgoztak és olyan helyen, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. A két csapat egy – egy hónap alatt több mint 6.000 beteget gyógyított meg, gyógyszert is biztosítva számukra. Az ellátott betegek száma és az orvosok költsége, valamint a gyógyszerekre fordított összeg összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 500 Ft-ba került. A leggyakoribb betegségek és tünetek: bélférgesség, rühesség, fejfájás, bőrbetegségek, elhanyagolt – fertőzött sebek, alhasi panaszok, nőgyógyászati problémák, láz, Malária, TBC és AIDS megbetegedésre utaló tünetek. Munkájuk során orvosaink fertőző leprás megbetegedéseket is diagnosztizáltak. Gyermekeknél gyakori az alultápláltság, láz és köhögés.

A kelet – kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Az Afrikai – Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették.

Szeretnénk a lehető leghamarabb elindítani negyedik orvosi missziónkat, munkatársunk segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni a rászorulóknak.

Az Afrikai – Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói kiszolgáltatott gyermeken!

Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót.

Szükség van továbbra is gyógyszerekre, felszerelésekre melyek segítik az önkéntes orvosok munkáját:

– Antibiotikumok (amoxicillin, doxycyclin)
– Gentamicin
– Antiacid
– Kalcium
– Fájdalomcsillapító (kerodex, ibuprofen)
– Szemcsepp, szemkenőcs
– Savkötő
– Rühesség elleni szer
– Féregtelenítő
– Hüvelygomba elleni folyadék
– Multivitamin
– Gumikesztyű

Továbbra is várják önkéntes orvosok jelentkezését. (info@ahu.hu)

Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 – 17 között vesznek át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.

Pénzadományokat az Afrikai – Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

 

Forrás: bulvaros.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez