Szudánban nadrágot viseltek az asszonyok, ezért megkorbácsolták őket

Az iszlám törvénykezést azóta tartják be szigorúan az afrikai országban, hogy a jelenleg kormányzó iszlamista erők 1989-ben katonai puccsal hatalomra kerültek.

Nadrágviselésért megkorbácsoltak tíz nőt a szigorú iszlám törvénykezést alkalmazó Szudánban – közölte hétfőn egy újságírónő, akit a megkorbácsoltakkal együtt tartóztattak le.

A nők egy kávézóban ültek még múlt pénteken a fővárosban, Kartúmban, amikor a közerkölcs fenntartására létrehozott rendőrség tagjai letartóztatták őket. Ez a hatóság lép fel – nem teljesen következetesen – az alkoholfogyasztás, illetve nők és férfiak közös csoportosulása ellen is. 

Az egyik letartóztatott, Lubna Huszein újságíró elmondta, hogy fellebbez a vád ellen, amelyet ha a bíróság megalapozottnak tart, akkor 40 korbácsütésre ítélheti őt. 

Az iszlám törvénykezést azóta tartják be szigorúan az afrikai országban, hogy a jelenleg kormányzó iszlamista erők 1989-ben katonai puccsal hatalomra kerültek.
A közerkölcs elleni vétségeket általában gyors eljárásban tárgyalja meg a bíróság, és az ítéletet is haladéktalanul végrehajtják. Így volt ez most is a 13 letartóztatott nő közül 10 esetében. 

Ezenkívül fejenként 120 dollárnak megfelelő összeg megfizetésére kötelezték őket. Hárman azonban úgy döntöttek, hogy megtámadják a vádat. Ezért hétfőn kihallgatásra berendelték őket, és várják, hogy az illetékes ügyész eldöntse, mikor lesz a tárgyalásuk. 

Szudán északi részén – főleg Kartúmban – a nők általában a fejet, vállat takaró hagyományos ruhákban járnak. Ritka a nyugati stílusú viselet. Éppen a szóban forgó kávézóban azonban sok újságíró és külföldi fordul meg, és szokatlan, hogy az erkölcsrendészet ezen a helyen tartson razziát.

 

Forrás: AHU – O D.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez