Helyi konfliktusok veszélyeztetik a békét Dél-Szudánban

ENSZ békefenntartók Szudánban: Az egyre növekvő erőszakos belső törzsi ellentétek, veszélyeztetik az egész ország stabilitását, és a hosszan tartó észak-dél közötti polgárháborút lezáró béketárgyalási folyamatok áttöréseinek alakulását, az ENSZ szerint.

Ban Ki-moon ENSZ főtitkár utolsó jelentésében, az ENSZ szudáni missziójával kapcsolatban, aggodalmait fejezte ki, hiszen a helyi biztonsági helyzet április óta fokozatosan romlik, régóta tartó vitákkal, „aggasztó erőszak hullámokkal és időnként rémisztő támadásokkal.”

Legalább 200 civil esett áldozatul az összecsapásoknak, köztük a Szudáni Emberek Felszabadítási Hadseregének (SPLA) tagjainak tucatja is, akik korábban a déli felkelő csoportokkal aláírták az Átfogó Békemegállapodást (CPA) 2005-ben, hogy véget vessenek a háborúnak.

Ban Ki-moon szerint, a Békemegállapodás jövője nagyban függ az SPLA és a Nemzeti Kongresszus Párt (NCP) kapcsolatán. Ez a két párt írta alá a szerződést, majd alapította meg a Nemzeti Egységesülés Kormányát Khartoumban.

Sürgette mindkét oldalt, hogy kötelezzék el magukat a párbeszéd mellett, és az egyezményben a fontos kérdések kerüljenek előtérbe.

Az egyik ilyen vitapont, Abvei helyzete, ami egy olajban gazdag terület az ország közepén, amiért észak és dél is versengett, illetve ez volt a halálos összecsapások helyszíne az elmúlt évben, ami több 10 ezer civilt kényszerített menekülésre.

 

Forrás: Allafrica.com

Szerkesztte: AHU – Kisvárdai Gyula Balázs

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez