Clinton a kongói konfliktusra hívja fel a figyelmet

Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter, arra ösztönzi a diákokat a Kongói Demokratikus Köztársaságban, hogy kritizálják országban történő halálos civil áldozatokkal járó konfliktusokat.

A hét nemzetet érintő afrikai körútja legújabb állomásán, azt mondta, hogy a diákok egy új fejezetet írhatnak a történelembe.

 

A múlt évben megnőttek az erőszakos cselekmények az ország ásványokban gazdag keleti részén, ezért féltek egy újabb polgárháborútól.

 

Azt nyilatkozta, hogy az embereknek el kell ítélniük a tömeges nemi erőszakokat, amiket állítólag a lázadók és a kormányzati csapatok követtek el.

 

 

Kongó már egyszer összeomlott az erőszakos cselekményektől, mivel egy 1998-as lázadók által vezetett felkelés, ami összekapcsolta Ruandát és Ugandát, mikor több mint négy millió ember halt meg.

 

A támadások január óta egyre sűrösödtek, mikor egy borzalmas támadást indítottak a Kongói csapatok az ENSZ békefenntartó erőinek a támogatásával.

 

Egyedül ebben az évben, a becslések szerint 600 civilt megöltek, 800,000 embert kényszerítettek az otthonok elhagyására, és több ezer nőt és lányt erőszakoltak meg a lázadók és a kormányzati erők egyaránt.

 

A Kongói fővárosban, Kinshasában tartott beszédet Clinton, aki arra ösztönözte a diákokat, hogy gyakoroljanak nyomást a hatóságokra, hogy intézkedjenek.

 

“Ti vagytok azok, akiknek meg kell szólalniuk. Szólaljatok fel, hogy vessenek véget a korrupciónak, az erőszakoknak, a konfliktusoknak, amik már túl régóta rontották az ország lehetőségeit az egész ország területén.” – mondta.

 

Kedden Clinton találkozni fog Joseph Kabila elnökkel Goma keleti városában, ahol azt fogja erőltetni, hogy vessenek véget az emberi jogok elleni atrocitásoknak, ami a nemi erőszakot is magába foglalja.

 

Forrás: BBC.com

Szerkesztette: AHU – Kisvárdai Gyula Balázs

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez