Erdogan: Csak az olaj meg az olcsó munkaerő kell nekik, amúgy holtan akarnak látni minket

Nagyszabású török befektetéseket jelentett be Recep Tayyip Erdogan török elnök a palesztin területeken, amihez jelentős nyugati segítséget is ígért. Ugyanakkor jelezte: az iszlám világ felemelkedéséhez csak a muszlimok egysége vezethet el.

A ciszjordániai Dzsenin mellett épül fel hamarosan egy ipari park, amely 6000 embernek ad majd munkát – jelentették be Isztambulban. A park alapvetően török tőkéből épül, de örömmel várnak mindenkit – mondta Fikri Isik török Tudományos Ipari és Fejlesztési Miniszter. Az ígéretek szerint annak, aki ide telepíti a cégét, nem kell majd adót fizetnie, és számos országba jut majd be vámmentesen az itt készült termék.

A török fél ígéretet tett arra is, hogy az IMF és a Világbank is támogatja a projektet. Erdogan török elnök ugyanakkor megjegyezte:  „A külföldiek a Közel-Keletre azért jönnek, mert szeretik az olajat, a gyémántot, meg az olcsó munkaerőt, és szeretik azt is ha itt gond van, de minket nem szeretnek. A barátainknak adják ki magukat, de valójában holtan akarnak látni minket.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez