A filmipar meghódította Mozambikot

Úgy tűnik, a filmipar felfigyelt a Mozambik adta lehetőségekre. A „Margaerida” és „A república di mininus” a két legújabb mozifilm, amit a napokban kezdtek el forgatni a dél-afrikai országban. Mindkettő film mozambiki, portugál és francia koprodukció.

A Margaerida című filmet a brazil származású Licino de Azevedo írta és rendezte, aki 1977 óta mozambiki állampolgár. A produceri feladatokat három cég látta el: a mozambiki Ebani Multimedia, a portugál Ikbar Filmes és a francia Liasison Cinématographique.

„A Margaerida a végzetről szól” – magyarázta Azevedo, aki Mozambik fővárosában, Maputóban forgatta a filmet. „Sűrű erdőre és egy folyóra volt szükségem, amiben az emberek megfürödhettek” – tette hozzá Azevedo.

„1975-ben – 500 évvel a portugál kolonizáció után – a mozambikiak először vonták fel a zászlójukat. Ez egy rendkívül nagy pillanat volt, nagy elvárásokkal, és az emberekben a remény is feléledt a jövőjükkel kapcsolatban. A politikai változások nem csak szépészeti jellegűek voltak, hiszen szükséges volt arra, hogy egy új életszemléletet, egy új politikai eljárást közvetítsenek az országban élő emberek számára a gyarmatosítók által elfoglalt területeken, és így radikális változások kezdődhettek meg” – mondta Licinio Azevedo.

Licinio de Azevedo – aki többek között olyan alkotásokkal büszkélkedhet, mint a „A Guerra da Água” (Víziháború, Mozambik 1996.), a „Desobediência” (Elégedetlenség, Mozambik 2002.), az „O Grande Bazar” (A nagy bazár, Mozambik 2005.) – új filmje is bizonyára nagy siker lesz. A rendező számos nemzetközi díjat nyert már, valamint ő a mozambiki Ebano Multimedia cég alapítója.

Az A república di mininus című filmet Flora Gomes rendezi Bissau-Guineában.

Forrás: Afrol News

Szerkesztette: Kisvárdai Gyula Balázs – AHU

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez