Veszélyben a nigériai lázadók amnesztiaprogramja

A kritikusok szerint a nigériai kormány a 2009-ben meghirdetett amnesztiaprogramjában ugyanazt a hibát követte el, mint minden más lefegyverzési, leszerelési, rehabilitációs és reintegrációs kampány: az első két folyamat (lefegyverzés és leszerelés) megvalósul, míg az utóbbi kettő már elmarad.

A programban a Niger deltájában élő lázadókatonákat szeretnék a civil életbe újra bevonni ösztöndíjakkal, képzésekkel, hitelekkel, hogy ezáltal is csökkenjenek a harcok az országban.

„A kormány nem volt elég lelkiismeretes az amnesztiaprogram rehabilitációs és beilleszkedést segítő részének megvalósításával kapcsolatban” – mondta Nnamdi Obasi, a Nemzetközi Krízis Csoport (ICG) elemzője az IRIN-nek. „A késéseket az elnök betegségére fogták, holott alapvetően a program ezen része nem volt jól átgondolva és megtervezve.”

A deltavidéken 2006 és 2009 között kitört erőszakhullám után Umaru Yar’Adua elnök kezdeményezésére indították el az amnesztiaprogramot. Az erőszakos cselekedetek 2009 májusában csúcsosodtak ki, mikor a kormány csapatai betörtek a Niger mellékfolyójánál – az akció során ezrek kényszerültek elhagyni lakhelyüket.

Az amnesztiaprogram által a lázadók gyűjtőközpontokban adhatják át a fegyvereiket és regisztrálhatnak, hogy különböző állásokra képezzék ki őket, ezen kívül tanácsadóhoz járhatnak, és havonta 439 amerikai dollárt kapnak azért, hogy újra beilleszkedhessenek a civil életbe. Mindeközben a hatóságok intézkedéseinek köszönhetően az olajból származó bevételt a közösség fejlesztésre fogják fordítani.

Forrás: Allafrica

Szerkesztette: Kisvárdai Gyula Balázs – AHU 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez