A kutatásról a Global and Planetary Change című folyóiratban jelent meg tanulmány.
A tudósok azt vizsgálták, hogy miként változott a tó vízszintje az elmúlt tizenhétezer év során. A csapadékok mennyiségének változása különlegesen fontos a szubszaharai Afrikában (Fekete-Afrika), ahol a hosszan tartó szárazságoknak igen komoly gazdasági és társadalmi következményei vannak – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
A térségben az éghajlatot az afrikai-ázsiai monszunok, valamint az úgynevezett trópusi konvergenciazónának (ITCZ/ Intertropical Convergence Zone) a mozgása befolyásolja. Ez az egyenlítő mentén húzódó alacsony nyomású, nem állandó zóna, ahol az északkeleti és a délkeleti passzátszelek találkoznak, s rendszeres az erős zivatartevékenységgel kísért csapadék. A trópusi konvergenciazóna nagyjából egybeesik a hőmérsékleti egyenlítővel, de északra, illetve délre tolódik, az évszaktól függően, körülbelül 5 szélességi fokkal. A zóna az óceánok felett gyengén észlelhető, különösen a Doldrums (szélcsendzóna) néven ismert területeken.
“Az ITCZ szezonális elmozdulásai befolyásolják a monszun erősségét. Erősebb monszuntevékenység mellett pedig magasabb volt a tó vízszintje, s ez nyomon követhető a tó ősi üledékében. A Tana-tó különösen megfelel az ilyen vizsgálatok számára, hiszen igen közel van az ITCZ északi határához, így a trópusi konvergencia-zónának akár enyhe, déli irányba történő elmozdulása is kiolvasható a tó geológiai történetéből” – magyarázta Michael Marshall, a tanulmány vezető szerzője.
Az üledék vegyi és mágneses vizsgálata alapján következtethettek a tudósok a csapadékmennyiségre, a rétegek radiokarbonos kormeghatározásával pedig képesek voltak meghatározni, a szárazabb és csapadékosabb periódusokat.
Mint kiderült, egy különlegesen száraz periódus volt 4200 évvel ezelőtt. A Tana-tó üledékének tanúsága szerint ekkor csökkent a vízszint, s ezáltal a megszokottnál kisebb volt a Nílus áradása, amely kevesebb hordalékot terített szét a folyó deltavidékén. A régészeti leletekből kiolvasható, hogy ekkor az Óbirodalom már meggyengült, a szárazság pedig hozzájárulhatott a hanyatlásához.
“A Kék-Nílus a Fehér-Nílus mellett a Nílus legfontosabb forrása. Ráadásul a Kék-Nílus hozza a Nílus áradásakor a földeken szétterülő hordalék java részét. E termékeny földek biztosították Egyiptom gazdagságát, így a Nílus áradásának megváltozása alapjaiban rengethette meg a társadalmat” – hangsúlyozta Michael Marshall.
(Visited 1 times, 1 visits today)