Nassolás és kussolás Zimbabwéban

Zimbabwe, Harare- Egy hét múlva áll bíróság elé az a biztonsági őr, aki Mugabe elnök étkezési szokásaira tett megjegyzést – akár egy év börtönt is kaphat.

 A férfi – a kollégája állítása szerint – azt mondta, hogy káros lehet az elnökre, ha nem változtat szokásain és még több rágcsálni valót és gyümölcsös, cukros tejet eszik. A biztonsági őr ügyvédje szerint csak egy fültanú van, úgyhogy nehéz lesz bizonyítani, hogy védence tényleg becsmérelte az elnököt. A vádiratban már az szerepel, hogy a biztonsági őr egyenesen halálosnak nevezte Mugabe állapotát.

Nem ez az első eset, hogy Mugabe elnök bírálói, másutt talán ártalmatlannak tűnő megjegyzéseik miatt bíróság elé kerülnek

Előfordult már, hogy egy buszon társalgó férfit hurcoltak meg egy elejtett megjegyzésért, mert azt éppen hallotta egy civil ruhás ügynök. Délkelet-Zimbabwéban pedig két diákot azzal vádolnak, hogy káromkodást is beleszőttek az elnökről folytatott társalgásukba. De bíróság elé állt már annak a videónak a készítője is, amelyen megölik Mugabét. Egy rendőrt pedig őrizetbe vettek két hétre, amiért használta a Mugabénak fenntartott illemhelyet.

Az ilyen típusú feljelentések megsokszorozódtak azóta, hogy Mugabe bejelentette, véget akar vetni a 28 hónapja tartó, meglehetősen ingatag kényszerkoalíciónak Tsvangirai miniszterelnökkel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez